Kilian la Driover

Név: Kilian la Driover

Kor: 28 (standard emberi év)

Nem: Férfi

Faj: Ember

Kaszt: Katona

Hátterek: Nemesi vér; Mentor

Érzékenység: Mentál érzékenység

Megjelenés: Egy húszas évei végén, de leginkább harmincas évei elején járó, emberi szemmel nézve egészen jóképű fiatal férfi mosolyog rád. Megnyerő külsejét talán csak még szebb mosolya múlja felül. Hibátlan fehér fogsora egészen a szemedig csillog. Katonásan „szögletesre” nyírt szőke haja még jobban kiemeli elegáns arisztokratikus vonásait arcán. „Ha nő nemű vagy, egyből beleszeretsz!”

Jellemrajz: Szereti a viccet és érti is, de leginkább azt szereti, ha egy igen nagy tűzerejű flintával a kezében irthatja az ellent. Modora igen közvetlen, bár néha akarva akaratlanul kiütköznek benne a nemesi neveltetés apró szikrái.
Szereti a nőket, hiszen ők is szertik őt, vagy a vagyona miatt, vagy a sikeresen megalkotott külseje végett.
Harctéren nem ismeri a lehetetlent, és sajnos a felsőbb parancsot sem, ebből volt is baja a fiatalúrnak, ahogy nevelője mindig emlegette a kis vackot fiatal korában.

Felszerelés:
Fegyverzet:
- Standard gyalogsági csatapáncél. Megerősített nanoötvözet anyagból; kiegészítés sisak, éjellátó vizorral; felkar és lábszárvédők; gravitációs bakancs
- HJ/12 impulzuskarabély, hozzá 5 akkumulátor
- N5/a gravinpulzus nehézkarabély
- Antigrav gránát; Légelvonó gránát
Ruházat:
- Alapvetően a katonai kalszikus szürke egyenruhát viseli, mely áll egy egyszerű bőrből készült lemezelt bakancsból, egy tartós szintén szürke oldalzsebes nadrágból. Felsőruházat fekete ujjatlan póló, vagy fehér trikó, rajta a szabvány erős anyagból készült szürke zubbony, szintén több praktikus zsebbel ellátva. Fekete barett sapka a köztársaság címerével ellátva.
- Kimenő esetén a lemezelt bakancsot leváltja az egyszerű szabvány bakancs. A ruházat nem sokban változik, csak a szürkés árnyalatot felváltja a barátságosabb kék szín.

Előtörténet:

Felvétel; felvétel; felvétel…
Pityegi a kamera szegényes intelligenciájának hangja saját magának, míg a sötét kép meg nem világosodik.
-Na most jó lesz. –hangzik a háttérből egy hang, miközben a kép egyre jobban kitisztul, megmutatva egy igen szegényes katonai sátor képét.
A sátor, ha lehet ezt mondani, még egy átlag katonai sátornál is lepusztultabb. Egy N5/a hever a sarokba, egy mellé kanyarított fegyverszíjjal együtt, csendesen várva a bevetés, bokától tokáig retkesen. Szintén a két tárgy mellett magasodik a szabvány tábori ágy, ami mostanra inkább hasonlít egy mocsári karmantyú fészkére, mint egy katona fekhelyére, de hát ez van. Az idő és a trehányság megteszi a hatását, és ha ebbe beleszámítanánk azt a sörmennyiséget is, amit a sátor gazdája az elmúlt két napban elfogyasztott, még azt lehetne mondani, hogy ez egy igen pedáns lakosztály az M14354H12 szigeten.
Megjelenik egy alak a kamera látószögében, aki lassan elkezd támolyogni az ágy irányába, és végül a szemcsés felvétel áldásos homályában, belezuhan az ágy és a fegyverállvány közé.
-O, óóóóóóóóóóóó! –hangzik az igen fegyelmezett felkiáltás mikor a nehézpuska sem ad elég támaszt az alaknak és bezuhan a fekhely és a valaha volt fegyverállvány közé.
-Na, ez király! –hallatszik, majd egy kéz lebben a fekhely takarásából a levegőbe és ritmusosan integetni kezd –Szia fater! Még élek!
Egy ismeretlen eredetű tárgy röppen elő a sátor sarkából, hol előbb még a fegyverzet hevert, lehet, hogy egy antigravgránát az, de ki tudja.
A kamera megremeg és elmegy a kép.
Készenléti állapot; készenléti állapot; készenléti állapot…
Ismétli a kamera saját magának, hogy tudja, mit kell majd csinálnia, ha valaki megnyomja a rögzítés gombot, elég régi darab szegény, ezért a hangrögzítés bekapcsolva marad.
-Mi az apám fa…áért nem megy ez a vacak! –csattan egy eléggé ittas hang, valamerről onnan, ahonnan az iménti UFO is érkezett (azonosítatlan repülő tárgy)
Kotorászás, hangos csörömpölés, majd ismét kotorászás, és hangos káromkodás, ami ez elkövetkező pár percben következik, de a Köztársaság technikai oktatásának köszönhetően beindul a majd száz éves harctéri vacak.
Egy megnyerő külsejű fiatal férfi üldögél a priccs szélén, kezeit a térdein pihentetve. Megereszt egy mosolyt a kamerának, majd belevág.
-Kedvesss naplóm! Nem is tudom eddig miért is nem mondtam el neked mindent, meg hogy egyáltalán miért is kezdelek el vezetni, ha életem eddigi húsz… -az alak elkezd számolgatni ujjain, mint egy szerencsétlen negyvenéves elf óvodás .
-Tudod mit? Maradjuk a húsz plusz x-nél, ha a pontos adatra kíváncsi vagy keress utána a Drioverek családi albumába és nézd meg a kis Kilian születési dátumát. Így már jó te kevdes napló? –csattan a katona hangja, majd egy bakancs repül a kamera felé, ezzel végleg kiiktatva szegény szerkentyűt egy darabig…
Rögzítés automatikus kikapcsolás 04:37…

Bekapcsolás, Rendszer indítása 17:16…
A kamera képe ugyanazt, vagy talán, egy még lepusztultabb szobát mutat a majdani néző számár, annyi különbséggel, hogy most egy igen leharcolt képű viszonylag fiatalnak tűnő rövid szőke hajú férfi ül az ágyon merengve a nagy semmin, egyenesen a kamerába bámulva.
-Hé! Én lennék az. Igen én! Ne lepődj meg ennyire apu! Élek és … -szagolja meg hónalját a katona, majd egy fintor után folytatja –Élek is! És mind a te segítséged nélkül fater!
Szeme elrebben a távolba, mint egy bölcsnek, leszámítva a hatalmas olimpiai karikákat, melyek jelzik, hogy nem éppen kipihent a fiatal baka.
-Alapvetően nem is tudom, hol kezdjem vezetni ezt a naplót. Nincs nagy tapasztalatom az ilyesmibe, másra lettem kiképezve, nem videónapló készítésre.
Kilian elgondolkodva mered a távolba, vajon hol is kezdje a beszámolót, ha jelentés kéne adnia, az sokkal könnyebben menne neki. Végtére is azért kezdte el ezt a videónaplót, hogy ha valami baja esne, akkor édesapja és édesanyja, no meg nővérei megismerhessék valaha volt testvérük igazi valóját.
Végtére is nincs értelme a születéstől kezdeni, hiszen ezzel családja teljesen tisztában van. Általános és gimnazista tanulmányai sem számottevők, hiszen hála a Köztársaság szigorú oktatási rendszerének, no meg arisztokrata származásának, szülei mindig percre nyomon tudták követni egyetlen kicsi fiuk minden lépését illetve ballépését, és azonnali jutalomban, de többségében retorzióban részesítették szegény gyereket.
Ezt az időszakot nyugodtan kihagyhatja, de az ezután következők bizony már magyarázatra szorulhatnak, főként apja felé.
-Apa! Emlékszel, mikor sikeresen elvégeztem azt a magángimnáziumot, amit édesanyámmal ketten szemeltetek ki nekem? Tudom, hogy emlékszel, hiszen akkor igazán büszke voltál rám. Majd színötös bizonyítvány, kiemelkedő sportteljesítmény, nyitva a lehetőség a legjobb főiskolák felé, irány a kereskedelmi, és politikai pálya, úgy ahogy te magad is tetted annyi idős korodba. –kis hatásszünet, a fiatal férfi megvakargatja az elmúlt napokban kiserkent borostáját, melyet nem igazán volt kedve leborotválni, az előírásoknak megfelelően.
-Szerintem nem emlékszel a legjobb barátomra. Verme Kordinak hívták. Igazán nagyszerű ember volt, talán fajtánk egyik legjobbja, bár nem rendelkezett sem nemesi származással, sem pedig semmilyen mágikus affinitással, de mégis kiváló ember volt. Ő már másodikos volt a gimnáziumban, mikor én odakerültem, tudod, abba a gimnáziumba, ahol csak nemesek, vagy igen gazdag előkelőségek gyermekei jártak. Na, ő egyik sem volt, egyszerű sportösztöndíjjal vették fel a suliba, és e mellett az esze és a szíve is a helyén volt. Akkor barátkoztunk össze, mikor az osztályok közötti tornán először légszörfbe, majd vívásba is alulmaradt ellenem. Mondanom se kell, a sportösztöndíjas lelkét igencsak megviselte a dolog. Később suli után ölre is mentünk egymással, és ezek után lettünk a legjobb barátok.
Ismételten megvakargatja az állát a fiatal baka, ki harmincas évei ellenére még így másnaposan borostásan is kölyökképűnek tűnik.
-Mikor végzett a sulival, jelentkezett a katonai akadémiára, de származására való tekintettel nem jutott be a főtiszti karra, csupán csak őrmesteri szintig képezhette magát. Ekkor ígértem meg neki, hogy bekerülök arra a nyavalyás főtiszti iskolára és amint lehetőségem nyílik rá, én magam fogom előléptetni, megadva neki azt a lehetőséget, amit soha nem tudott megszerezni, bárhogy is próbálta.
Egy igen sokat mondó sóhaj szakítja meg a monológot, de mielőtt folytathatná, felhangzanak a riadókürtök.
-Hát ha van egy kis szerencsém, akkor ennyi lesz az anyag! –erőltet egy mosolyt arcára, majd fegyveréért nyúl.
Felcsatolja övét, hátára kanyarítja a gyalogsági puskát, a HJ is elfoglalja méltó helyét a combtáskában és végül megkoronázza saját magát a rohamsisak tökfödőre akasztásával.
-Mi lesz már Uram?! –hangzik egy érces hang a sátor bejárata felől –Csak úgy hemzsegnek a disznók odakinn! –robbanás zaja hallatszik, majd megremeg a kamera egy kissé.
Kilian szakaszvezető teljesen behajol a kamera látószögébe.
-Ha nem tudnám folytatni, akkor is tudjátok. –megköszörüli torkát, mintha nem nagyon akarnának ajkára folyni a szavak –Apa, anya! Szeretlek titeket!
Rögzítés automatikus kikapcsolás: 18:46…

Bekapcsolás, Rendszer indítása: 03:31…
A kamera képe ugyanazt a lepusztult sátrat mutatja, annyi különbséggel, hogy most nem egy részeg katona támolyog az áldásos félhomályba.
A szenzoros tábori lámpa pár érintésre jobban beragyogja a sátor belsejét, megmutatva a szegényes képfelbontású kamerának a visszaérkezett katona, nem túl esztétikus látványát.
A nehéz gyalogsági mellvérten égett nyomok tanúsítják, hogy ismét kitett magáért a sereg gyártója a nanoötvözet kikísérletezésekor, egy újabb gyalogos életét mentve meg a fronton.
Kilian homlokán egy, mostanra vérmocskos valaha tiszta fehér, gyolcs éktelenkedik, arcára sár és korom van száradva, szeme még mindig élénken remeg a testében felgyülemlett adrenalintól, és a pluszba beadott harci módosítótól, mely tökéletesen tilos a seregben, de veszélyes idők, veszélyes döntéseket vonnak maguk után.
Fegyverövén jól láthatóan lóg a két nanoötvözetből kovácsolt gyalogsági rövidkard, mik igencsak árulkodóan csillognak a rájuk száradt vértől.
„Na fiúk! Ha kifogynak az aksik a csatamezőn, nem mindig van lehetőség utántölteni! Ebben az esetben kell előrántani ezeket! –kapja elő a kiképzőtiszt a szabvány gyalogsági közelharci kardot”
-Hol is hagytam abba? –kezdi törölgetni arcát a szakaszvezető, egy igencsak koszos kendővel.
-Ó, már meg is van, a főtiszti sulinál ugyebár. –az immár teljesen koszos kendő a sarokba röppen, Kilian pedig kényelmesen elhelyezkedik az ágy szélén mondókája folytatásához.
-Tudom apám, hogy nem értettél egyet akkori döntésemmel, de támogattál, még így is, az előrehaladásban. Maga az iskola kemény volt és sokan kirostálódtunk az öt évig tartó képzési időszak alatt. –egy kis vér serken elő a fiatal férfi arcán, ott hol az imént még korom fedte, gyakorlott mozdulattal maszatolja szét a vért, a már amúgy is koszos felületen.
Belenéz egyenesen a kamerába, majd eszébe jut, nem ártana némi magyarázatot adni jelenlegi állapotára, mielőtt folytatja.
-Ne aggódjatok, a nagy nem a saját vérem, hanem a császár szolgáinak mocska. –köpi ki a császár szót.
-Több mint négy napja elfoglaltnak minősítette a vezérkar ezt a semmitmondó szigetet. Végül is, semmi nincs rajta pár őshonos állat és virág kivételével, jobban fogalmazva csak volt, jelenleg a sziget úgy nyolcvan százaléka fel van perzselve a két hétig tartó harcok nyomán. –erőltetett mosoly.
-Persze odahaza Amira-ban kötve hiszem, hogy megérkeznek a valós harctéri jelentések, vagy csupán azoknak töredékei. Tudod apa? Tagja voltam egy darabig a tiszti gárdának, így tudom, hogy a katonai és politikai cenzúra, mit el nem hallgat a nép elől. –lassan elkezdi kioldani a mellvért kapcsait, hogy megszabaduljon a nehéz védelmi alkalmatosságtól.
-Sokan elestek, a császár katonái, vagy mik is azok a lények, nem kegyelmeznek, a harcmezőn. Több mágusunk is odaveszett, beleértve a gyógyítók többségét is, a katonai sebészek, pedig nem istenek. –végre lekerül a nehéz csatapáncél, melyet nem sokkal később követ a koszos zubbony is, láthatóvá téve a kék zöld felsőtestet, az ütések és golyónyomok helyét.
-Az androidok között is sok a sérült egység és kevés az alkatrész, no meg a képzett technikus. –Kilian megmozgatja jobb karját, mert kezd elgémberedni, felfedve egy égett sebet, a jobb oldalán, mely elég frissnek tűnik.
-A szakaszomból is elvesztettem két emberemet. –komorodik el a fiatal szakaszvezető arca –Helier rádióssal egy lövedék végzett. Pedig megéreztem a bajt, csak későn szóltam! –csap öklével erősen saját combjába –Griver pedig akkor esett el, mikor a fedezéknek használt tankot, valami telibe vágta és az darabokra hullott. Ők nem csupán a beosztottaim voltak apám, hanem a barátaim is. –az imént még ragadozóként csillogó szem, most egy meggyötört ember tekintetévé változik a pillanat tört részére, de erőt vesz rajta a katonákra oly jellemző elfogadás.
-Remélem, ha megkapod ezt az üzenetet, akkor a mellé csatolt részvétleveleket eljuttatod a családjuknak, nem akarom, hogy ők is csupán a veszteséglista két számjegye legyenek, a katonai jelentésekben, egy mély fiók legmélyén. –nagy levegőt vesz, felemelkedik ültéből, és az ágy mellett heverő menettáskájához lép.
A táskából előkotor egy fehér trikót, melyet magára kanyarint, ezek után visszaül a kamera elé, megdörzsöli szemeit, vesz egy nagy levegőt, majd folytatja.
-Visszakanyarodva az alapvető beszámolómhoz, amiből azt akartam kihozni, miért is vagyok most a harcmezőn egy kényelmes irodai szék helyett. –kitekint a sátor bejáratán, bár nem lát semmit a kinti már-már folyékony sötéttől, de érzi, hogy hazája felé tekint.
-Mikor elvégeztem a Főtiszti Akadémiát, valami hátsó lökést követően… -keskenyen elmosolyodik –ami tudom, hogy te voltál apu, egyből ezredesi rangba a Főparancsnokságra kerültem.
-Hatodik hónapja tologattam az aktákat, mikor a B12220H43-mas objektum katonai jelentése a kezembe került. Valami belső hang azt súgta olvassam át a veszteséglistát. A megérzésem vezetett előre, mikor megakadt a szemem egy néven, egy barát nevén, kivel nem is olyan sokkal az eset előtt jó kedélyűen videófonáltam. „Verme Kordi őrmester 5. zászlóalj, 4. gyalogezred, 13. gyalogszázad, 28. szakasz ELESETT” –megremeg a szakaszvezető tekintete, talán jobban, mint mikor beosztottai haláláról beszélt.
-Akkor ott megrepedt bennem valami. Nem tudtam segíteni neki magasabb rangba jutni, de még csak ki sem tudtam menteni a harci zónából, míg elintézem, vagy kikönyörgöm neki az előléptetést. –talán egy könnycsepp kezd kialakulni a katona szemének sarkába, de lehet, hogy csak a kosz ült meg ott.
-Felfogtam, hogy már nem tudok segíteni neki, de ott volt választott hivatásom, amibe ekkorra már te is beletörődtél. Egy hónappal később volt az a nagy családi összejövetel, amit azóta se te, se én nem felejtettünk el. Emlékszel, biztos, hogy emlékszel, onnantól kezdve nem beszéltünk, ennek már lassan három éve. –megigazítja a kötést homlokán, mely egyre jobban átvérzik, de ez a legutolsó, ami foglalkoztatja a fiatal katonát.
-Ekkor volt, az-az ominózus beszélgetés, amit kedves Ilina nővérem ostoba férje kezdeményezett, remélve, hogy mint főtiszt hozzászólok az eseményekhez. Tudod? A hadszínterek valódi képét, mintha valamit is tudna egy bankár fia a harcról és halálról, ott mondtad, hogy egy arisztokrata nem foglalkozzon a háborúval, hacsak nem tud hasznot húzni belőle. Pontosan emlékszem, azt is mondtad, idézlek apám. „A harc csak azoknak való, akik méltatlanok a vezetésre.”. Mondtad színtelen hangon, és belekortyoltál az italodba, mintha valami nagy bölcsességet szóltál volna.
Ismét megvakargatja állán a borostát. Nem nagyon tudja Kilian, hogyan is folytassa ezt a beszámolót.
-Tudom, akkor és ott, olyan dolgok is elhagyták a számat, amit azóta is bánok, hiszen te nem tudhattad, mi történt a legjobb barátommal. Akkor határoztam el, hogy lefokoztatom magam és saját erőmből a harcmezőről fogok visszakapaszkodni a magasba, magam után hívva a katonáimat, és ha kell rángatva a sebesülteket.
Kilian szakaszvezető felmagasodik ültéből és a kamerához lépked.
-Apa, Anya, kedves nővéreim! Szeretlek titeket, de nem léphetek le a választott ösvényről, mert akkor halott bajtársaimat hagynám cserbe.
Rögzítés automatikus kikapcsolás 05:09…

Kilian kiveszi a rögzített anyagot, majd egy borítékba helyezi, megcímezve édesapjának, szigorúan titkos felirattal és nemesi pecsétjével ellátva, így a katonai titkosszolgálat nem nyúlhat a borítékhoz, akármennyire is szeretne.
Épp csak végez a már-már szertartásos művelettel, amikor egy belső intuíció ráparancsol, hogy fejezze be gyorsan, mert bajba kerülhet.
Fellebben a sátor bejáratát fedő ponyva és egy őrvezető néz farkasszemet a szakaszvezetővel.
-Málházás! Gond van az M14354H16-os harcállásnál, nem megyünk haza, két óra múlva ledobnak minket oda! –közli félvállról vett hangnemben az őrvezető, mintha nem is most hagyták volna abba a harcot.
Kilian csak mosolyog egyet és már indul is pakolni…