Draendir Sul'dan Ban'per
Mágus
Hozzászólások száma : 2
Join date : 2011. Jan. 06.
Age : 31
Tartózkodási hely : Mindenhol és sehol
Karakterlap
Faj: Árnyelf
Rang:
Szint: 1. szint
 |  Tárgy: Draendir Sul'dan Ban'per  Pént. Jan. 14, 2011 3:51 pm | |
|
Jelszó: jelszó törölve// Anekron//
Név: Draendir Sul'dan Ban'per
Kor: 8. centenárium
Nem: Férfi
Faj: Árnyelf
Kaszt: Mágus
Hátterek: Mágia, Mentál, Asztrál, Teremtés sík érzékeny, vagyonosság
Megjelenés: vonásaiból áradó ridegsége megrémítheti az embert, mikor különös lánggal égő tekintetébe mélyed. Semmiféle heg vagy forradás nem található rajta, szürke bőrén nem lel hibát a ráhulló fény. Hátán található jellegzetes mintájú tetoválása, melyről nem hajlandó nyilatkozni, hogyan s miért került oda. Hosszú, derék alá érő kékes árnyalatú tincseit többnyire kiengedve hordja, néha fogja össze ezüstös csattal.
Jellemrajz: Arroganciája felülmúlhatatlannak tűnő, s közelében tartózkodva akaratlanul is elkezd tőle tartani az ember. A belőle áradó kisugárzás sugallja, hogy sötét múltja talán sötétebb, mint amilyennek láttatni engedi, ugyanakkor amennyiben lehetővé válik közelebbi megismerése, felfedezhetők benne bizonyos értékek. Túlzottan csekély azon élőlények száma, akiket "emberszámba" vesz, magát felsőbbrendűnek s szinte hibátlannak tartja. Nem lehetetlen a vele való kapcsolat létesítése, ám annál valószínűbb, hogy valami sérelemmel megajándékozva válik el aktuális partnerétől. Szereti az erőt, ami az övé, s a hatalmat, ami ezzel jár- bizonyos mohóságát elégítette ki vele. Hangulatától függően válik kegyetlenné vagy egy szintig segítőkésszé, bár kóros bizalmatlansága megnehezíti néha ügyeinek alakulását.
Előtörténet:
Ténferegve homályban oktalan járókelő, mellette elsuhanva észre sem veszi létét, vagy alantas szégyenében jogosan fetrengve nem meri emelni Rá póriasan seszínű vizenyős íriszeit… Ostoba halandó, ember, megbízhatatlan szennye a létnek… Életükre jogtalanul áhítozó férgek.
Fennkölten vonulva megvetett lények mellett utcát járva portékák után kutatva meresztette minden csillogó tárgyra riasztóan vörös íriszeit, s nevette fennhangon a félve futó gyermeket mellőle. Mágus… s hatalom birtokosa, mely ellen tenni nem lehet, nem fosztható meg tőle… éppen ezért feljebbvaló, mint holmi vérben tocsogó oktalan faragatlan, s rajongó imádattól mentes, üres tok, lelketlen húscsomó. Mert tagjaitól megfosztva ugyan mire megy a katona? Ám ő szellemi lény, már léte futó csoda, s ha felfogni képtelen majmok veszik körül, ő arról nem tehet-, könnyebb dolga van, s manipulálhatja agyatlan barbárokat, tegyék meg azt, mire ő utasítja őket. Pondrók, melyek a világot beszennyezve fertőik fekélyes énjükkel a csodát, melyet ősei erdei jelentik… S undorodva húzódott el utána loholó koszos lánytól, ki örökkön könnyed lépteit követve fürkészi óhaját s próbál közelébe férkőzve kiszedni belőle titkot, tudást, érzelmet, extázist…. Nem volt szüksége utolsó koszos talpnyalóra, teremtett magának, ha annyira kellet, bár példa sem volt még rá soha. Miért engedné halandó mocskos kezét hibátlanul tökéletes testéhez érni, beszennyezni azt s tisztátalanná tenni? Inkább vágná le utolsó retkes kezeit, s tisztítaná meg szellemét mágiával, bár árat kétségtelen fizetne érte. Fagyos mosollyal figyelte tőle rettegve elhúzódó gyereket, ki anyja szoknyájába bújva menekült izzó tekintete elől- valóban attól remegve, hogy titkait pusztán tekintetéből kiolvassa s anyjának elregélve bűneit ezáltal büntetést kap. Oh, mennyire egyszerű lett volna azt az elcsent almát megemlíteni, hűvös s elbűvölő mosollyal anyja elé állni, s rossz napot szerezni a kis pondrónak, melyből egy nap fejlett féreg lesz… Hiszen melyik halandó nőstény tekintete ne akadna meg hibátlan tökéletességén, sugárzó férfiasságán? Akarná, akaratuk ellenére omlanának lába elé eszüket veszejtve fellobbanó vágyuktól s ontanák egymás vérét pillanatnyi kegyért s kéjért, melyet ő nyújthat… de ezek a nőstények nem méltóak az ő kegyére. Egyik sem közelíti meg egykori törzsében élő még legrútabb asszonyt sem, s bár közeledhetett volna bármelyikhez s rangja révén meg is kaphatta volna az összeset, nem kellett neki egy sem. Karja közt vált csodásan üde, ragyogó kedvese romló, holt és oszló hústömeggé, melyből később kiáramló bűz jelezte az egykori élet elköltözését. Dühe nem csillapodott a bűnös merénylő elfogása után sem: megéri törzse vezérének lenni, ha őt védőül szolgáló asszonya halottá válik orv támadása révén? Bosszúja megkérdőjelezhetetlenül beteljesedett, s lelkében ébredő mámoros vérszomjjal vegyes elégtétellel nézte rémképei között vérében vergődve fetrengő áldozata képét. Merték volna tőle tagadni tagadhatatlan jogát a bosszúra, mellyel poklok poklára száműzte kínlódni rangját féltő asszonygyilkosát… Hierarchia s kőkemény szabályok, erőssé válni vagy meghalni… Hlil erős volt csupán rózsaszín érzelmeitől vezérelve figyelmetlen s botor, önfeláldozó bolond… Célt tévesztett ikerpenge szelte el életének vonalát, magával ragadva saját addigi sorsát. Jól szervezett rendszeren belül fekélyes kelés? Újabban bebizonyítottá vált tétel: hiába fényes az alma héja, mikor belseje rohad s féreg rágja kéjjel duzzadt bölcsőjévé… Homályban kúszó nappalok s éjjelek még sötétebbé válva ülepedtek félig tébolyult lelkére, míg teremtett képekkel űzte el magányát tudva hasztalan, s végül megelégelve őrjöngését egyszerűen eszközhöz nyúlt: emlékeit mégis homály fedi, jótékony lepel, eltakarva előle téveteg ámokfutása részleteit. Erős lelkű vezér, mely népért valóban mindent megtett, még jó s kellemes lélekkel is rendelkezett, mely fajára oly kevésbé volt jellemző, bízott és szeretett… csalfa képek, árnyak kúsztak elméjébe, s az erdő hangjai is mássá váltak… magából szinte kivetve űzték el a földről, melyért halt volna s tébolyultan harcolt, h szükség kívánta… Sötét köpenyét öltötte hát magára és menekült el messze, vérben tocsogó földre, nézni más törzshöz tarozó katonák s bábok céltalanul bolyongó kínjait… tanulni, felejteni, őrjöngeni, újrakezdeni, homályba süppedni? Fényt kutatni vagy sötétséget falni? Maga sem tudta… Hűen szeretett barátok támadták hátba orvul ártó szándékkal, megfosztva tőle reményeit… miért hagyta volna hogy mohón kapó keze megragadja a remény halvány fonalát? Vesszen el minden, ami körül vette, mély kétségbeesésbe süppedve figyelte körülötte széthulló világát… vissza úgysem hozható semmi módon az, ami már nincs, eltörölni pedig képtelen lenne az elkövetett…bűnt… ide-oda sodródva hempergett saját szenvedésében míg egy nap üressé vált mellkasában, érzelmei eddigi otthonában más érzések kúsztak be s ragasztották be magukat, beférkőztek kiűzhetetlenül, új mágust alkotva… Vagyonért s hatalomért járta a vidéket, s még legcsekélyebb reménnyel kecsegtető próbálkozását is siker koronázta- elfogult tökéletességtudatában mégsem hagyta elveszni a tudatot, mely szerint mindennek megvan az ára- s amit megszerzel, azzal majdnem egyenértékűt vesztesz el. S ha gyengévé válik, martalócok ülnek oszló s hűlő teteme felett kéjes ünnepet. Így ő maga keresett szövetségest: bizalom híján önmagát. Szükség kívánta? Ikerpengéjével száz apró darabra vágta ellenfelét s bűntudat nélkül táncolt maradékán… kiharcolta sorsát, hát örüljön neki! S néha előbukkanó tébolyát féktelen figyelemmel kísérve tanulmányozta létét, célját s annak értelmét. Bolyongott, de mégis otthon volt- gyilkos volt s mégis logikusan ártatlan s ártalmatlan. Ki mondhatná meg, mit tett meg valójában, s miről ültetett be áldozatába tévképzetet? Egyedül csak ő tudta, mi a valós, s mit hisznek mások annak… mert ő mondta meg, mi az. S bérelhető volt-e? Igen… ha értékes árat kínáltak érte. Valamit, amit birtokolni akart, ami mellkasában lakó szörnyeinek egyikét éhségre nem késztette. Mohó, maró, kaparászó éhségre, mellyel éles s éhes duruzsolás vagy dorombolás járt.
| |
|
Anekron
Admin
Hozzászólások száma : 95
Join date : 2011. Jan. 03.
Age : 35
Karakterlap
Faj:
Rang: Admin
Szint: x+n
| | Tárgy: Re: Draendir Sul'dan Ban'per Szomb. Jan. 15, 2011 4:14 pm | |
| Mikor elkezdtem olvasni az előtörténetedet, egy kicsit meghűlt az ereimben a vér, már azt hittem ez a mágus elejétől kezdve velejéig gonosz. De mire a végére értem megnyugodtam. Ha jól értelmezem ez a kiábrándultság okozta a kihűlt stílusát. Szépen részletesen leírtad milyen érzelmi habitus uralkodik a karaktereden jelenleg, de nem tudtam nem észrevenni a hasonlóságot Queyd és a te karaktered között  . Ez persze nem gond ^^ érdekes elgondolás mind a kettő. De kiemelném, hogy a mágusokból nincs sok. Az akadémián igen sokáig kell tanulniuk, kiegyensúlyozott lények, szóval nehéz karakter. Ha ölt is bosszúból, akkor bizonyára jól eltüntette a nyomokat és hatalmát arra is felhasználhatta, hogy eltüntesse a gyanút magáról, de ezt egy picit részletezhetted volna még  . A másik, hogy olvastam, ikerpengéket használ. Mágusként nem nagyon van időd harcművészetet tanulni, a mágia nem egyszerű, főleg nem mágusoknak, ezért a harci dolgokkal kérlek óvatosan. Még szívesen olvastam volna a diák éveidről, a kezdetektől, de mindent összevetve ez is egy kidolgozott átgondolt előtörténetnek tűnik. Hibák: - Az árnyelfek leírásában kikötöttem, hogy nekik szürkés, fehér, kékes-fehér színű hajuk van. Persze lehet félvér vagy festheti is, de ilyesmit nem olvastam, ezen persze azért nem akadok fenn de kérlek legközelebb figyelj rá ^^. Az erdei elfeknek van sötét hajuk  - A másik. hogy utaltál a gondolat befolyásolására, nos a mágusok bármilyen valóságot teremthetnek, a zónájukon belül, de arra koncentrálni. hogy csak a gondolataikat kiolvasd, vagy megváltoztasd nos az kinezor technika. Erre kérlek figyelj. Beleszámítva hogy a világ és a leírások félkészek, ez a karter kidolgozott és szép, más hiba nem is nagyon volt benne csak ez a kettő, ezért a karaktert ELFOGADOM! Szint: 1 Kezdőtőke: 7000 dren Mágikus Eszencia( MÁe): 2000 Mentál Eszencia (MEe): 200 Kérlek készítsd el az adatlapodat és jó játékot kívánok neked az oldalon ^^ !
Anekron | |
|
