Synerille Tedeshi

Jelszó: Törölve// Anekron//
Név:

Synerille "Syn" Tedeshi

Kor:

36 év

Nem:

Az erősebbik

Faj:

Haeti

Kaszt:

Tudós

Hátterek:

Komoly anyagi háttér, Asztrál sík érzékenység

Megjelenés:

Synerille hatalmas fekete párduc külsejét apjától örökölte. Mivel arca is finom, puha fekete szőrrel van borítva, a Haetikre jellemző sötétebb csíkok egyáltalán nem látszódnak rajta. Hegyes fülei vannak, s ragadozó-szerű éles, hegyes fogazata. Magassága 155 centiméter, vagyis igencsak alacsony, amire előszeretettel rájátszik öltözködésével, hogy még apróbbnak, s esetlenebbnek tűnjön.
Leggyakrabban fehér laborköpenyben látni, egyszerű ruházatban, azon éjszakákon azonban, mikor hobbijának hódol, magas talpú csizmát húz, fekete, különleges bőrruházatára pedig egy éjszínű, hosszú posztókabátot vesz.
Szemei kénsárgák.

Jellemrajz:

Kissé zárkózott és magába forduló, bár eredetileg igencsak nyitott és barátkozó. Szeretne társasági lény lenni, de az életében eddig minden megakadályozta ebben. Igazságérzete fejlettebb az átlagosnál, felelősségérzete pedig túlságosan kiterjedt. Úgy érzi, tudja, mit kell tennie, s amit cselekszik, az helyes. Segíteni próbál a rászorulókon, ám ő dönti el, kik azok. Mélyen, legbelül pedig a veszélyérzet, és az adrenalin az, ami miatt mindezt vállalja - egyre gyakrabban.

Felszerelés:

Legkomolyabb felszerelési tárgya saját tervezésű, nanoszállal átszőtt szintetikus bőr védőruhája. Egy hő és tűzálló réteg borítja kívülről, kialakításának köszönhetően a mozgásban viselőjét egyáltalán nem korlátozza. A nanoszálas technológia miatt szinte teljesen ellenáll a legtöbb szúró és vágófegyvernek, ütésnek. Szintén ezen tulajdonságai némiképp tompítják az impulzus-fegyverek hatását is, azonban ez a legkevésbé kihasználható oldala a páncélruhának. Egy közepes erősségű támadás már a páncél ellenére is komoly károkat okozhat.
Maszk - Synerille még legyártásra váró életművének egyetlen létező darabja.
Két tucat antigrav cella.
Négy bénító sokkoló.

Előtörténet:

Tedeshi

Nem csoda, ha ez a név mindannyiunknak ismerősen cseng. Az emberek közé betelepülő Haeti családok közül a legelsők közt szerepelt, ám híressé csak két generációval ezelőtt vált, nagyapjával, Vittorio Tedeshi-vel. A legendás fegyverfejlesztő alapozta meg a családi vagyont, s tette lehetővé az őt követő generációk számára, hogy még feljebb és feljebb törhessenek. Sok kisebb fejlesztés és újítás köthető ehhez a névhez, még ha komolyabb feltalálások nem is, de még így is tátongó űrt hagyott maga után a Sidarc-nál, váratlan elhalálozásával.

A modern haditechnika fejlesztői osztálya azonban nem sokáig szenvedett hiányt, s a feltörekvő elsőszülött fiú, aki korszakalkotó ötleteivel szinte teljesen átszabta a fegyvergyártás arcát, méltó utódjává vált apjának, miután elfoglalta helyét. Armando Tedeshi igazi lendülettel, tűzzel vetette bele magát hagyatékának folytatásába, s a multivállalat nem kellett, hogy csalódjon benne. Nyugdíjazásáig rengeteg komoly projektben vállalt vezető szerepet, s többek között a nevéhez köthető az S608-asok célkereső optikájának tökéletesítése, finomhangolása.

Fia, Synerille Tedeshi már igen zsenge korában komoly jövő lehetőségét mutatta. Eredeti, és briliáns elméjével már gyermekkorában felkeltette a család és a média figyelmét - megkérdőjelezhetetlen zsenije párosulva a komoly családi háttérrel pedig szinte mindent lehetővé tett számára.
Első nyomtatott áramkörét elképesztő hat éves korában építette meg, majd meg sem állva, nyolc éves korára elkészült az első lebegő-motorját. Ezzel, apja ajánlásával és a család nem elhanyagolható múltjával szinte azonnal felvételt nyert az Amira városában gyökeret vert Sidarc corp. magánegyetemre. Kivételes zsenijének újabb sziklaszilárd bizonyítéka a tény, hogy tanulmányait egész éveket átugorva, tizenkilenc évesen fejezte be, szakpárjának a legjobbjaként.
Az orvosi tudományokra fittyet hányva, minden figyelmét és energiáját az elektronikának és főként a nanotechnológiának szentelte. Mielőtt azonban elfoglalta volna felmenői helyét a Sidarc-nál, még egy műszaki - gépészmérnöki egyetemet is elvégzett, röpke három év alatt, szintén osztályelsőként. A nagybetűs Cég ezek után tart karokkal várta a még mindig fiatal, ereje teljében lévő, ötletes fejlesztőt az S608-as projekten dolgozó csapatába. Lélegzetelállító lendülettel, hévvel vetette bele magát a munkába, s sokan nem is voltak képesek lépést tartani vele a munkacsoportjából – ebből adódhatott, hogy egyre több ideje jutott ártalmatlan kis magán-projektjei számára.
Synerille olyan védelmi mechanizmusokon dolgozott, amelyek a legtöbb energiaforma – legyen az kinetikus, ballisztikus, elektromos, plazma vagy akár impulzus – elnyelésére képesek, sőt! A tervek alapján ennek egy részét még hasznosítani is tudnák. Korszakalkotó elképzelései, karrierjének gyors felfelé ívelése azonban haragot, irigységet szültek kollégái szívében.
A vetélkedés, ujjal mutogatás végül oly mértéket öltött, hogy Synerill nem élvezte többé a Sidarc adta munkát, s lehetőségeket. Próbálta életművét, a nanopáncélját elkészíteni, amolyan személyes fejlesztésként, amivel később talán a cég komoly profitra tehet szert, ám kollégái felhasználták ellene azt, végső elkeseredésükben. Hamis vádakkal, s koholt bizonyítékokkal Synerille-t eltávolíttatták a vállalattól, mondván, hogy külsős számára tervez valamit, a cég erőforrásait használva. A tárgyaláshoz segítségül hívott tudományos bizottság pedig végül kivitelezhetetlennek bélyegezte a zseniális találmányt, a tervrajzokat mind egy szálig megsemmisíttette, s a prototípusokat bezúzatta...
Synerille Tedeshi karrierje tehát véget ért...a Sidarc alkalmazottjaként!

Azonban, hogy egy ilyen korszakalkotó zseni karrierje valaha is megtörhet-e? A válasz nem. És íme, itt az évszázad lehetősége. Korunk egyik legnagyobb feltalálója támogatót keres, labort és műhelyet, ahol legújabb fejlesztéseivel akár az Ön cégének is hozhat dren-milliókat – avagy milliárdokat!


Hazudj, hazudj, édes álom...
Syn keserű mosollyal gubbasztott a hirdetés fölött, melyet ügynöke ezúttal letett elé. Hazugság, ez is cask hazugságokkal van tele. A mai világban senki nem mond igazat, senki nem tiszta már többé. Az ártatlanság kiveszett a népekből, igazságtalanság, terror és csalás uralkodnak. Vagy talán mégsem?
Tény, hogy Synerille-t egész életében számkivetetté alázta oly nagyra tartott intellektusa. Amíg más haeti gyerekek mászókákon ugrándoztak, homokvárat építettek, játszottak...jól érezték magukat, addig Syn hiába próbált magának társat keresni, akivel áramkörök csatolásáról, mechanikáról vagy éppen gépészmérnöki terveiről beszélhetett volna. Joggal nézték ki a korabeliek mindig is, s erre válaszlépésként a gyermek kis fémbarátokat épített magának. Apja otthoni műhelyében kapott egy kisebb sarkot a saját kis tervezgetéseihez, amikor nekilátott a motorja elkészítésének, s ott gyártotta le három jóbarátját is. Nevet sosem kaptak, s az arcukon is közösen osztozkodtak – nem voltak robotok, csupán mozgatható, fél meter magas gép-bábuk. Hozzájuk beszélt Synerille, kora gyerekkorától fogva, s az sem véletlen, hogy életművének prototípusa is ugyanazt az arcot viseli, amit régi barátai.
Az ifjú élete, annak ellenére, hogy sikert sikerre halmozott, rosszabb, szenvedéssel teltebb és magányosabb volt, mint a gyermeké. Az egyetemi évek alatt a lányok zsenge kora miatt szóra sem méltatták, férfitársai pedig irigységből, félelemből hanyagolták.
A Sidarc-nál töltött tizennégy év pedig szenvedéseinek csúcspontjaként írta bele magát Syn életébe. Társakra, barátokra lelt ugyan, akik azonban hamar elfordultak tőle, s ugyanott találta magát, ahol mindig is állt az életben – a társaság szélén. Elméletben annak részeseként, gyakorlatban pedig kitaszított senkiként. Visszatért hát saját kis fejlesztgetéseihez, projektjeihez, amikkel legalább elfoglalta magát.
Az újabb fordulópont akkor esett meg, amikor tíz éve dolgozott már a cégnél. Véletlenül kihallgatva egy nem éppen kedves beszélgetést, rá kellett döbbennie, hogy még kevésbé kedvelik a munkatársai, mint azt hitte, sőt, egyenesen fúrják, hogy valahogy kitehessék a cégtől. Ezen a napon indult Syn legelőször, harminckét évesen, egyedül a város sűrűjébe. Meg akarta ízlelni az átlagos népségek életét, s útja egy kocsmába vezetett. Életében akkor először fogyasztott alkoholt, de akkor még egyáltalán nem nyerte el tetszését. Háborgó gondolatokkal, és éppenhogy nem színtiszta józan fejjel vágott neki egy hosszúra nyúló, esti sétának, minek során sorsa legnagyobb válaszútja elé állította. Pitiáner rablásba csöppent, mikor a város egy rosszabb környékére tévedt, s Syn gyorsan, taktikusan, logikusan gondolkodva felmérte az esélyeket. Három ember támadó igyekezett megszabadítani egy fiatal ember párt minden vagyonuktól – a fiatalok teljesen védtelenek voltak, a rablóknál pedig késeket látott. Synerille gyorsan döntött, hogy tehetetlen szemtanú helyett bíróvá és egyben ítéletvégrehajtóvá váljon. Fajának természetes adottságait kihasználva – bár soha életében semmilyen rendszeres testmozgást nem végzett, nemhogy küzdősportokat, de könnyűszerrel le tudta győzni a meglepett rablókat. Segítségére sietett sötét, sikamlós szőre, a gépek összeállításánál úgy-ahogy megedződött karjának ereje, és a haetik híres akrobatikus képességei is. Ellenfeleinek nem sok esélye volt, s Syn egy karcolás nélkül hajtotta végre önbíráskodó akcióját. Mielőtt a pár hálálkodni kezdhetett volna, villámgyorsan megkötözte a támadókat saját ruháikkal, s kereket oldott.

Ereiben lüktetett a vér, szíve – úgy érezte a torkában dobogott, mikor hazaért. Aznap éjjel Syn rátalált valamire, amit soha többé nem volt képes elengedni. Markaiban oly görcsösen szorongatta, hogy a munkája során is teljes erőbedobással személyi védelmi rendszereken kezdett dolgozni, s szabadidejében pedig a testét kezdte edzeni... Újszerű életérzés töltötte el, azonban ez volt az első alkalom, milliós üzletek és sikerek ide vagy oda, de ez volt a legelső, hogy igazán élőnek érezte magát. Ez a fajta önbíráskodás a kábítószerévé vált, s egyre gyakrabban rótta magányosan az utcákat, hogy megsegítse a rászorulókat. De ez sem egyéb egy újabb hazugságnál, s ezúttal kicsit saját magának is hazudott – hiszen tudta jól, hogy a legfontosabb az egészben a saját sikerélménye, a veszély-érzet, ami bizonyítékként szolgál, hogy igenis él. Nem, Syn nem tudott hazudni magának – mint ahogy furcsamód mások sem, hiszen valahogy mindig is ráérzett, ha valami nem teljesen igaz. Hazugság a világ is csupán.

Hazudj, hazudj, édes álom...
Meg ne gátold víg halálom...

Mivel rendelkezel hát, ha mindened megvan? A válasz, többnyire semmivel. Syn harminchat évesen már nem a három gép-barátjával osztotta meg élete gondjait, hiszen azokat már rég egy felkapott múzeumnak adományozta. Egyetlen barátja maradt, és az nem más, mint a Sidarc corp-tól való távozáskor kimenekített prototípusa. Tökéletes védelmi mechanizusának, a nanopáncéljának egyetlen, elkészült darabja, a maszk, amely három régi cimborájának arcát mintázta.
Ehhez a maszkhoz intézte Syn szavait naphosszat. A teljes páncél elkészítésére nem jutott már ideje a cégnél, azonban saját erőforrásaiból az apja műhelyében megalkotott egy jóval gyengébb, ám így sem használhatatlan verziót. Nem is igazán páncél volt ez, csak egy nagyon jó védőöltözet, ami többször megmentette Syn életét kis akciói során.
Egyre feltűnőbbé vált számára, hogy szinte belelát az emberek érzéseibe, ám Syn ezt csupán egy kimagaslóan fejlett empatikus érzéknek tudta be, s nem igazán foglalkozott vele. Határozott előnynek bizonyult ez számára nem egyszer, s míg élete lassan romokban hevert, kicsiny, ám annál veszélyesebb hobbija annál jobban kezdett menni.

Mindezek fényében, olyan meglepő talán, hogy Synerille a maszkhoz beszél minduntalan? Talán igen...talán nem.