M14354H16. sziget

A nehéz katonai siklók, óriási bogarakként szelik a levegőt, egyenesen céljuk irányába. A batárok ajtai zárva vannak, de néhány kivételes helyzetben lévő katona ülése mellett van ablak így élénken kezdik társaiknak ecsetelni, amint a sziget felbukkan látószögükben.
Kilian is egy ablak mellett kapott helyet, ám ő nem a szigetet lesi, hanem csupán az alattuk veszettül suhanó vízfelszínt kémleli.
Breda persze egyből odakiált szakaszparancsnokának.
-He! Főnök, hogy fest a kép? –zengi mély hangján a nehézgyalogos.
-Csak a szokásos, katona. –böki vissza a fiatal tisztes, fel se nézve a víztükör csillogásából –Egy újabb szeplő Luron arcán, ami nemsokára fekete keléssé változik. –súgja halkan a második mondatot.
-Nem a te hibád volt. –csengi egy angyali nő hang közvetlen a szakaszvezető melletti ülésből.
-Mire gondol Havok? –emelkedik fel a jéghideggé keményedett tekintet, egyenesen a katonanő szemébe fúródva.
-Semmire. –süti le őzike szemeit, a szerencsétlen lány.
Kilian visszafordul az ablak felé, de most már ő is a szigetet kezdi figyelni, ami viharos sebességgel közeledik.

-Ledobáshoz felkészülni! –recsegi a mikrofon, visszaadva a pilóta hangját, melyből az unalom is kiveszett már, nem tehet róla, a teherszállítók, nem vesznek részt harci feladatokban, így lassan elunják az életüket is.
-Hallod főnök? Kezdődik a buli! –kiáltja Breda, miközben magához szorítja a gravinpulzus fegyverét, elmosolyodva, mint egy prehisztorikus ragadozó.
Érezni, amint a sikló elkezd lassulni, irdatlan terhelést nyomva a benn utazókra, de semmi baj, a kiképzésen ezt is megtanulták, vagy a harctérre való szállítás közben.
Lassú ereszkedés következik, néhány nehéz plazmalöveg elsöpri az útból a pofátlanul odanőtt növényzetet, és minden mást, hogy a gép minél könnyebben landolhasson.
-Ledobás, ledobás, ledobás!!! –hangzik egy őrvezető hangja a sikló belsejében, mire az összes biztonsági öv egyszerre csattan ki, felszabadítva ezzel az eddig ülésükbe békiózott katonákat.
Felnyílnak a kétoldali rámpák, majd a jól begyakorolt módon kiözönlenek a talpasok a leszállóegységből.
-Breda, első sor, Havok szorosan mögém! –csattannak a parancsszavak Kilian szájából.
A „partraszálló” egységek közül, az első hullám dolga a védelem kialakítása. Jól begyakorolt módon körkörös védelmet építenek ki a leszálló platformok köré, ezzel biztosítva a következő csapat érkezését.

A sziget semmiben sem tér el az eddigi szigetektől, szépen zölddel, csak éppen az elfoglalására, visszafoglalására, megszállására küldött köztársasági század hiányzik.
Miután megkapja mindenki a táborállítási parancsot, Kilian lecsatolja sisakját és mélyet sóhajt a nehéz párás levegőbe.
Valami sötét, rossz érzés keríti hatalmába a fiatal katonát, de megpróbálja megőrizni teljes nyugalmát.
-Breda! –szól hátra –A fegyvered tartsd üzemkészen és egy percre se veszítsd szem elől Havokot! –közli a parancsot, mintha csak egy kedélyes beszélgetés folytatna.
Mint egy végszóra elered az eső és hatalmas cseppekben kezdi el áztatni az amúgy is megtépázott és eléggé hiányos létszámú századot.
-Értettem apu! –böki vissza vigyorogva a medve méretű harcos –De miért én vigyázzak még Havokra is? –veti fel a kérdést, de sajnos nem számol a retorzió lehetséges esélyével.
-Mert egy lövedékálló vadállat vagy, és mert azt mondtam, de ha ennyi időd van csevegni, felverheted az én és Havok sátrát is! –sziszegi ki ajkai között Kilian, ezzel belefojtva a szót és egyben megsemmisítve szerencsétlen beosztottját.
-Köszönöm, de az enyém már kész. –érkezik Kilian füléhez a szőke támogató lövész hangja.
-Jól van. –sóhajt a fiatal tisztes –Akkor, ha mindenki kész oszolj, míg más parancs nem érkezik! Ja, és Breda, ebben az esetben állítsd fel kétszer az én sátram, addig sem unatkozol.
Ezek után Kilian mint, aki jól végezte dolgát elsétál, hogy kiszellőztesse a fejét és kinyújtóztassa a siklóban elgémberedett tagjait, no meg, nem árt egy kis eső sem, legalább lehűl a teste kicsit, ebben a dög melegben.

Alig telik el pár óra a landolást követően, mikor az egész tábor felbolydul, mint egy méhkas. Mindenki arról kezd beszélni, hogy visszaérkeztek a kiküldött felderítők, és semmiien jó hírrel nem szolgáltak a Százados úrnak.
Miután felsorakoznak a csapatok, a százados kiadja az egyértelmű parancsot.
-Végre történik is valami uram! –vágja hátba Breda szakaszparancsnokát, és mosolyogva a magasba emeli, üvöltve fegyverét, akár egy barbár a történelmi piktográfiákon.
-Megvan húzatva ez az ember! –csattan fel Kilian, mintha nem is hallaná rajta kívül senki.
Ekkor érkezik a villám, áldásos csodaként elterelve a figyelmet a fiatal katona kifakadásáról.
Breda persze ki nem hagyhatja a dolgot.
-Ez csak akkor lett volna színpadiasabb, ha beléd vág az a vacak! –mosolyog a nehézgyalogos, mint a tejbetök.
-Pofa súlyba katona! –morran rá Kilian, akár egy kutya, fogait elővillantva –Hallottad a parancsot, irány az arcvonal! Havok szorosan Breda mögé! –rebben tekintete a lányra, de már lép is ki, egyenesen a százados felé törve magának az utat.
-Míg visszaérek, egyikőtök se essen el! Breda vigyázz Hávokra! –kiabálja vissza a szakaszparancsnok.
Nem tudná megbocsájtani magának, ha még egy katonája elesne. Tudja, hogy Breda élete árán is megvédelmezi a támogató lövészt.
A baka, akadályt nem ismerve rohan egyenesen a Százados úrhoz, nem ismer se istent, se embert, a katonai szabályzatot meg végkép. Nem nézheti ezt az ostobaságot, amit a százados el akar követni.
-Százados úr! Százados úr! –kiálltja kétszer egymás után, hangsúlyt adva mondani valójának.
Amint odaér, természetesen vigyázba vágja magát, a rendtartásnak megfelelően.
-Uram! Ostobaságot követ el! –csúsznak ki olajozottan a szavak, melyeket talán végig se gondolt teljesen, csak gyomorból jönnek elő…

Kilian arca teljesen elvörösödik a szakadó eső és viharos szél ellenére, mikor eljutnak agyáig az előzőleg száján kicsúszott szavak. Nem is érti, hogy a rendtartás tökéletes ismerete ellenére hogyan tehetett ilyet. Lényegébe önmagát semmisítette meg ebben a pillanatban az öreg százados előtt.
A következő mentális pofont akkor kapja, mikor a Százados úr „finoman” kifejti véleményét, de innen már nincs visszaút. Nagy levegőt vesz, kitörli szeméből az esőt, kihúzza magát és belekezd.
-Uram! –csuklik meg kissé a hangja –Először is bocsánatát kérem az előző kirohanásom végett, magam sem értem, hogy történhetett! –csapja fel állát, egyenesen a tiszt szemébe fúrva saját lélektükreit.
-Ám, most ez a legelhanyagolhatóbb. A század nincs feltöltve, a katonák fáradtak, az android egységek nagy része sérült, vagy teljesen harcképtelen. –tart egy kis szünetet, mert kezd ismét felemelkedni hangszintje és nem akarja, hogy a százados úgy érezze, ki akarja oktatni.
-Nincs légitámogatásunk, se páncélosfedezetünk. Amink van, az is csak könnyűpáncélos, vagy suhanó. –meg kell kissé nedvesítenie ajkát a szakadó eső ellenére.
-Azt se tudjuk milyen a bennszülöttek politikai beállítottsága és egy támadás esetén, mit tesznek a másik század katonáival. Nem tudjuk, hogyan voltak képesek fogjul ejteni egy egész századot, valamint a császári csapatokat. És tőlem kérdi, hogy mit csinál? –emelkedik meg a fiatal szakaszparancsnok hangja, mintegy megadva a választ a költőinek szánt kérdésre.
-Minden tiszteletem az öné uram, de kiadni egy felfejlődési parancsot, ezen tények után nem épp a legjobb ötlet. –enged le a vigyázzállásból a katona.
-És mindennek a tetejébe az időjárás se kegyes hozzánk. –böki a végén még oda, hisz vesztenivalója már úgysincs…

A fiatal szakaszvezető mondandója után várja a lehető legrosszabbat. Büntetőszolgálat, netán más megtorlás, ám ezzel ellentétbe a Százados úr egészen jól veszi a baka kirohanását.
A feladat kiosztása egyértelmű és egyben megtisztelő is, Kilian ismét vigyázzba vágja magát, tiszteleg és hozzáteszi.
-Enyém a megtiszteltetés uram, remélem nem fog bennem csalódni! –majd a lehetőségekhez mérten rohanvást indul vissza szakaszához.
A terep és időjárási viszonyok ellenére izom szakadva rohan a süppedős sárban, mígnem eléri szakaszát.
-Breda, Havok! –üvölti túl a viharos szelet –Hozzám!
Több se kell a két katona sietve lép szakaszvezetőjük elé. Breda változatlanul vigyorog a szakadó eső és tomboló szél ellenére, míg szegény Havok olyan kicsire húzza magát össze amennyire a gyalogsági páncélja engedi. Kilian ezt látva, azon nyomban a menetzsákjába túr és a támogató lövészre kanyarintja esőköpenyét. Egy félmosoly hagyja el ajkát, se több, se kevesebb, amire egy hálálkodó tekintet a válasz.
-Én miért nem kapok? –hangzik az égzengésszerű hang a nagydarab nehézgyalogos felől.
-Befogd Breda! –villan az ellentmondást nem tűrő tekintet a katonára, ezzel megadva a választ.
-Felderítési feladatot kaptunk emberek! –igazítja meg sisakját a fiatal tisztes –Kapunk még egy szakaszt, meg egy elit egységet! –kiabálja próbálva eljuttatni hangját mindkét beosztottjához.
-Kapunk erősítést? –kérdi Havok, kinek lágy csengésű hangja majdnem elvész a szélben.
-Igen! Ezért is vezeti át a Százados a csapatokat a hegygerinc szélvédett oldalára, csak ott tudja lerakatni a tankokat! –elemzi a helyzetet a szakaszparancsnok.
-Király, lesznek tankjaink, de akkor minekünk miért kell felderítenünk? –dörgi Breda.
-Azért, hogy legyen mit kérdezned! –csattan vissza a tisztes.
-Persze, fogadni mernék, hogy ez a bünti a kirohanásod miatt!
-Még egy szó katona és oldalba vágom a puskatussal! –morran rá beosztottjára Kilian, majd int, hogy kövessék.
Egyenesen a felderítő egység szekciója felé vezeti csapatát, hogy pontos irányt és felvilágosítást kérjen, a bennszülöttek tartózkodási helyéről. A felderítők fázósan egy kupacba beszélik meg a jelenlegi helyzetet, valamint a táborbontás folyamatát.
-Ki vezette a felderítést? –kiállt oda a csapatnak Kilian, majd tiszteleg a rendtartásnak megfelelően –Azonnali adatokat kérek a fogolytábor koordinátáiról, valamint az őslakos faj felszereléséről és szervezetségéről! –adja ki a parancsot, amit lehet a katonák rossz néven fognak venni egy szakaszvezetőtől.
Míg várja a kért adatokat, tekintete Havokra rebben.
-Havok, menny és hívd ide a 23-as szakaszt, ha jól tudom, ők nem szenvedtek veszteséget, az előző ütközetben! –kiabálja túl a vihart.
Havok vigyázzba vágja magát, így engedve az esőköpeny szorításán, mely a szélben azonnal táncba kezd a nő körül, ezzel az ítéletidő ellenére csodás látványt nyújtva, mostanra kibomlott szőke hajával együtt.
-Parancs Uram! –szalutál, majd rohamléptekben elindul megkeresni a 23-asokat…

Kilian miután megkapja a kért információkat biccent a felderítőnek, tiszteleg és hátat fordít.
-Ezzel nem lettünk sokkal okosabbak! –kiabálja túl az orkánt, Breda felé fordulva.
-Ha több infót kapsz ennél, akkor se leszel okosabb főnök! –ordítja vissza a melák katona.
A fiatal szakaszvezető nem reagál semmit az élcelődésre, kell egy kis humor, hogy életben tartsák a lelküket.
Lépteiket a táborhelyük felé veszik, amit az útászok már elkezdtek módszeresen lebontani, mivel megkezdik a csapatok áthelyezését a parancsnak megfelelően, hogy fogadni tudják az erősítést.
A tábor közepén egy igen formás katonanő oszt ki éppen egy harckocsizót, aki a vihar miatt nem vette észre és majdnem letarolta.
-A szentségit Havok! –dörren rá Kilian szakaszvezető –Erre most nem érünk rá, vágd szájon és kész! –int a harckocsizóra, aki teljesen meglepve mered előre, a hallottak után.
-Járműre katona! –zengi túl a vihart a tisztes, mintha ő parancsolna az egész századnak.
-Havok, megvannak a 23-asok? –vonja maga mellé támogató lövészét, és tovább vonszolja a sárban.
-Igen uram, megvannak! Ők vezetik a vonalat a hegy lábához, ott találkozunk velük! –kiabálja a nő.
Hosszú szőke haja, már végképp kibomlott így a szélben vizes indákként csapkodnak ide-oda.
-Havok vágd le a hajad, még a végén kicsapja a szemem! –remegteti meg a levegőt Breda hangja.
-Vagy én magam szúrom ki! –riposztozik a lány könnyelműen.
-De felvágták mindkettőtök nyelvét! Koncentráljatok az előrehaladásra! –áll a két beosztottja közé Kilian, mintegy békéltető szándékkal.
-Havok! Kapaszkodj fel arra a Pecekre! –mutat előre egy könnyű harckocsira a szakaszvezető –Az új táborban találkozunk, Breda meg én gyalog megyünk!
-Én is veletek tartanék. –csengi az angyali hang, de a szakaszparancsnok ellentmondást nem tűrő tekintete megadja a választ –Értettem! –tiszteleg, majd tovább halad.
-Hé, főnök! Ha nő lennék én is mehetnék tankon?
-Te akkor se, ha egy előkelő dáma lennél! Na, irány katona! –indítja a lépést a szakaszvezető, a süppedős sárban.
A sereg szépen lassan halad célja felé, egyenesen a hegylánc szélárnyékos részébe. A menetelés pokoli, de a gyalogosnak az a dolga, hogy bírja még az ilyen körülményeket is.
Majd két óra múlva elérkeznek a megbeszélt pontra, a 23-as szakasz már Havokkal kiegészülve várja 12. szakasz két katonáját.
-Itt lesz a parti? –zengi Breda kedélyes hangon, mire Kilian csak oldalba löki.
-A parancs egyértelmű! –kiabálja túl a szelet, mely már nem annyira tombol, mint az előző táborhelyen, de még így is erős –Mindenki készen áll? –rebben végig tekintete, mely egy pillanatra megpihen Havok élénken csillogó lélektükrein.
-Rendben, akkor indulás! –adja ki a parancsot, mikor valami hatalmas sebességgel érkezik a tábor közelébe.
A katonák azon nyomban fegyvert rántanak, hisz a rossz látási viszonyok között nem érzékelik a baráti egységet, de egy villám végigcikázása s fekete égen segítségükre siet.
-Na ne! –csusszan ki a felkiáltás a szakaszvezető száján, mikor felismeri a Ködgyermek típusú suhanót.
Ezt álmába sem hitte volna, hogy egy kinezort küldenek egy ilyen jelentéktelen szigetre. Ekkor ismét rossz előérzet lesz úrrá rajta, ez nem jelent semmi jót.
Erőt vesz magán, leinti a harckészültséget, majd elindul a jármű felé, hogy köszöntse az új fickót.
Amaz igen szertartásosan köszönti őket, vagyis inkább őt, mert kitakarja a többieket, bár Klilian tudja, hogy a kinezoroknak nem kell a látásuk, hogy felmérjék a terepet, ez a nagy előnye a tiszti akadémiának a harcmezőn.
-Üdvözlöm a pokol egyik újabb bugyrában! –tiszteleg a harcosnak –A nevem Kilian la Driover szakaszparancsnok, az a nagydarab melák Breda nehézlövész, a hölgy… -elcsuklik kissé hangja, melyből a kinezor egyből tudhatja, nem egyszerűen a beosztottja a nő –szóval ő pedig Havok támogató lövész, a másik öt katonát sajnos nem ismerem névről, ők a 23. szakasz. –fejezi be, majd csak ekkor üt szöget a fejébe a kinezor kijelentése „megvédeni önöket”.
-Azt majd meglátjuk uram! –kiabálja túl a szelet –A parancs szerint én vezetem a szakaszt, a célunk alapos és pontos felderítés! Megértette? –mered a harcosra, de kifejezetten zavarja, hogy nem tud a szemébe nézni, melyet a vörös kendő takar.

Kilian arca megremeg kissé a színtelen monoton választól. Tanult ugyan a kinezorokról, de eddig nem volt alkalma egyel sem találkozni, nemhogy a parancsnoksága alá vezényeljenek egyet.
-Rendben van. –fordít hátat az újdonsült beosztottjának.
-Legyező alakzatban szétterülni! Breda és én megyünk az élen! –int nagydarab bajtársának, aki egy mosoly kíséretében élesíti az N5/a-ját, mely a szelet túlharsogó magas hangon adja jelét készenléti állapotnak.
-Fegyvereket élesíteni! Irány dél-délkelet és mindenki tartsa nyitva a szemét! –tekintete egy pillanatra a kinezorra rebben, majd átfut agyán, lehet, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb kifejezés az adott helyzetben.
-Delmaquor! Szorosan mögém! Engedje szabadjára azokat az érzékeket! –érkezik a parancs, mely talán túlontúl rátartinak tűnhet.
-Miért pont mögéd? –hangzik a nagydarab nehézgyalogos értetlenkedő kérdése.
-Mert te Havok pajzs leszel! Értetted Havok? –néz a nőre, ki már kezdte elfoglalni posztját a legyező szélén.
A szőke katonalány lemondóan sóhajt csupán és felzárkózik Breda mögé.
A felderítő csapat beveszi magát az esőáztatta őserdőbe, pillanatok alatt eltűnve a táborban maradt katonák és kisegítő egységek szeme elől…

A szakasz monoton töri magát előre az esőerdőben, a buja növényzet cseppet sem használ nekik, sőt ha azt lehet mondani mintha direkt vissza akarná terelni őket a partra. Kilian a lehető legsűrűbben ellenőrzi az irányt, korrigálva a csapatot. Egyedül csak Breda töri magát szakadatlan az indák szövevényében, mint egy nehézpáncélos.
-Breda a szentségit, ez felderítés, ha lehetne halkabban. –szól bele a sisak kommunikátorába a tisztes, remélve, csitult már annyit az idő, hogy működjenek azok a vackok.
-Vettem apuci. –érkezik a válasz a nyitott csatornán, amit a szakasz többi tagja is hallhat.
-Ezt még megbeszéljük katona. –recsegi az adó, mire Breda csak lemondóan int aktuálisan szabad kezével.
-Éjjellátókat aktiválni. –súgja bele a nyitott csatornába, majd sávot vált, Havok kommunikátorára, legalábbis ő azt hiszi –Havok bírod még? –cseng ki az aggódás hangjából.
-Hé főnök! Még mindig közös a sáv. –érkezik Breda hangja.
-Basszus! –kapcsolja ki azonnal a kommunikátort a szakaszvezető.
Eléggé hülyén érzi magát, ezért hogy elterelje figyelmét hátratekint a kinezorra.
-Bírja a terepet? –kérdi, mit sem sejtve arról, hogy beosztottja épp a környezetüket elemzi.

A kinezor nem válaszol a feltett kérdésre, így Kilian egy fintor kíséretében vállat von, ő legalább megpróbálta. Még törik magukat előre pár percig, mire a mögötte haladó harcos, már-már halálon túli higgadt hangján közli vele a tényeket. Fiatal szakaszvezető azon nyomban aktiválja kommunikátorát és megálljt parancsol a csapatnak.
-Mindenki! Védelmi pozíciót felvenni! Megállunk, a kinezor talált valamit. –suttogja saját mikrofonjába.
-Hé, vak tyúk is talál szemet. –érkezik a senkiével össze nem téveszthető hang a csatornán keresztül, majd Breda szájához emeli kezét, hogy csillapítsa nevetésének hangját, mert annyira tetszik neki saját humoros megjegyzése.
Kilian mit sem törődve a nehézgyalogos ostobaságával a „testőrük” felé fordul.
-Folytassa! –meredne egyenesen a szemekbe, ha azok nem lennének lekötve.
Figyelmesen hallgatja a kinezor beszámolóját, közben hozzáteszi.
-Tehát békések mi. –rágja meg magában a dolgot, mikor is érkezik a következő infó, miszerint követik őket.
-Ez egyszerűen fergeteges! –fakad ki kissé a katona, majd aktiválja kommunikátorát.
-Itt Kilian la Driover Szakaszparancsnok, ha Synerille Tedeshi fogja az adást, azonnal zárkózzon fel a csapathoz, vagy tüzet nyitunk a megadott pozícióra.
A tisztes nem tudhatja, hogy nincs a tudósnál kommunikátor, de egy finom megérzés azt súgja neki, ez több mint valószínű, így a legegyszerűbb megoldáshoz nyúl.
- Synerille Tedeshi! Tudjuk, hogy itt van! Azonnal igazolja magát, vagy tüzet nyitunk! –kiabálja bele a dzsungelbe, remélve hallja a tudós, és azt is, hogy más nem…

A kinezornak igaza volt, egy alak emelkedik ki nem messze tőlük a bozótból, automatikusan maga felé vonzva a nyolc fős gyalogos csapat összes tűzkivezető nyílását, ergó fegyverét, valamit tekintetét.
-Breda tűzkészültség! –vált vissza Kilian a csapat frekijére, majd jelzést kap bejövő hívásról, így fogadja azt.
-Igen. –csattan az egyszerű válasz –Jól kiszúrtuk, és ha tényleg éles harci helyzetben lenne, talán már szétkaptuk volna, mint majom a zsebórát. –emelkedik meg kissé hangszintje.
Másra nincs is szüksége egy tisztnek, mint ismeretlen őslakókra, egy kinezorra, aki az elmúlt fél óra alatt már majdnem az őrületbe kergeti halgatagságával, és akkor még ez is, egy tudós, aki most akarja tesztelni az új páncélját.
-Áljon át a következő frekvenciára! –szól bele, kissé belenyugvóan, majd küldi a csapatkódot.
-Mindenki! Le a fegyvert csak egy hóbortos tudós. –int körbe a jelezve még egyszer a készenlét lefújását.
Kezével jelzi a haetinek, hogy leengedheti a kezeit és kapkodja magát.
Mikor odaér, Kilian végigméri és egy akaratlan fintor fut végig arcán.
-Ez lenne a páncél, amit tesztelni akar? –mutat végig a valljuk be katonai szemmel elég fura felszerelésen.
-Delmaquor Tartozó! –rebben tekintete a kinezorra –Igazat mond ez a férfi? –hangjából kicseng, hogy egyenes választ vár, bár tudhatná, hogy a harcos úgysem fog köntörfalazni.

Mikor a tudós odalépked a csapathoz, Kilian újra végigméri. Jobbot nyújt neki a haeti, melyet a szakaszparancsnok viszonoz.
Vállára csapja nehéz gravinpulzus karabélyát és kezet nyújt.
-Kilian la Driover szakaszparancsnok. Ők a csapatom, a szakaszom Breda –int a nagydarab katonára, ki biccent a fiatal tudósnak –Havok, támogató lövész. –mutat a csinos katonalányra.
-Helló! –mosolyodik el kedvesen a nő.
-Többiek a 23-asok. –hordozza végig szabad kezét a másik szakaszon, kik sorba biccentenek, majd tekintetüket újra az arcvonalra szegezik, fegyvereikkel egyetemben.
-Az úr pedig Wyzrael Azraon Delmaquor Tartozó, jelenleg ő is a csapat tagja. –fordít hátat a tudósnak, de nem rosszból, csupán csak elfoglalja a helyét a legyező élén, tovább vezetve a csapatot.
-Innentől csak a rádiókat használjuk, nincs fölösleges csevegés. –indítja meg a csapatot a megadott koordináták irányába.
-Tedeshi, épp felderítésen vagyunk, nem ez a legjobb alkalom, egy új páncél tesztelésére. –suttogja a komiba, de egy percre sem néz hátra a tudósra, tekintetét végig a dzsungel sötétjén tartja.
-Velünk tarthat, de ha nem tudja tartani az ütemet, visszazavarom a táborba. Értette? –mászik éppen át egy mohás fatörzsön, a túloldalom nagyot huppanva egy vízátfolyásban.
-És ne remélje, hogy nem fogom jelenteni a felettesének, ha visszaértünk. –Kilian mégiscsak katona, így be kell tartania a rendtartási szabályzatot.
Megáll egy pillanatra, végighordozza tekintetét a dzsungelben előretörő csapatán. Talán kissé sokáig időzik el Havokon szeme, mikor a lány macskaügyességgel veti át magát egy farönkön.
A szakaszvezető megrázza a fejét, és ismét megindítja lépteit…