M14354H16. sziget

-Vettem! –érkezik a válasz a kommin keresztül, majd a haeti tudós, kilép a sorból és Kilian legnagyobb meglepetésére, elkezd akrobatikusan pattogni.
„A szentségit, már csak ez hiányzott nekem, egy önjelölt célpont!” önti el a méreg, miközben a gondolat teljesen beleég agyába, ezzel mind a kinezor és a tudós tudtára adva állapotát, persze nem önként, a fiatal katona nem tudhatja, milyen képességekkel rendelkeznek kísérőik.
-Tedeshi! –csattan a kommlink csapatfrekvenciája.
A szakaszvezető hangja éles késként vág bele a csatorna enyhén recsegő hátterébe.
-Azonnal térjen vissza a szakaszhoz! –már-már ordít bele a mikrofonjába, ezzel eléggé megzavarva a csapat többi tagját.
Haragja vörös lángokat vet körötte, égő fáklyát mutatva mindenki, ki képes érzékelni az érzelmi hullámokat.
-Leszedjem főnök? –érkezik Breda eltéveszthetetlen hangja a készüléken keresztül, de a közös csatornán, így Syn is ugyanúgy hallhatja a nagydarab nehézlövész kérdését.
-Még ne Breda! –csattan vissza a Kilian haraggal teli hangon.
-Azonnal térjen vissza a szakaszhoz! –ismétli meg a parancsot újra

Kilian agya már azon jár, hogy milyen szitkot üvöltsön a frekibe, ezzel talán jobb belátásra bírva a pattogó haeti tudóst. Megfogalmazódna már valami, mikor egy gyomorszorító érzés keríti magába. Nem tudja hova tenni a dolgot, ám úgy érzi, valaki az agyában matat, olyan dolgokat olvas ki, amikhez semmi köze, de egyben baljóslatú érzéssel is eltöltve a szakaszparancsnokot.
-Mindenki harcállásba, tűzkészültség! Ismétlem TŰZKÉSZÜLTSÉG! –hangzik fel a parancs a csapat csatornáján.
-Ellenség uram? –hangzik a megnyugtató női hang a sisak hangszórójából, de a fiatal szakaszparancsnok, most nem akar válaszolni erre a kérdésre.
Fegyverével kezében végigpásztázza a dzsungel, általa lefedett részét, ügyelve arra, hogy a nehéz gravinpulzus karabély csöve egy pillanatra se rebbenje baráti egységre.
-Még, nem tudom, de marad a tűzkészültség. –búgja bele végül a mikrofonba.
Kezével jelez Bredának, hogy kövesse, ezután lassú léptekkel megindul a dús aljnövényzetben.
-Delmaquor Tartozó, utánam! –súgja hátra a kinezornak, de egy pillanatra sem veszi le a szemét a dzsungel sötétjéről.
Az éjellátó vizorok, most nagyon nagy segítséget nyújtanak az előre haladásban. A vihar nem csendesedik, ez egy újabb jó pont a csapat oldalán, bár így ők sem hallják, ha valaki közeledik, de őket sem hallja senki.
-Tedeshi! Maradjon a jelenlegi pozícióján, megyünk magáért! –hangzik a parancs.
-23-as szakasz körbe fejlődj és fedezet! Havok te maradj a körbe és csak a hátamat figyeld!
-Vettük Kilian! –érkezik a 23-asok szakaszvezetőjének válasza.
-Igenis uram! –csendül fel a hangszóró, amint a támogató lövész is visszajelez.
-Tartozó! Érez ellenséges csapatokat? –súgja hátra harcosnak, ám nem áll meg, lépésről lépésre halad előre, egyenesen a tudós irányába, remélve, hogy az izgága haeti, betartja ezt az egyszerű parancsot.

Kilian mit sem észlel a kinezor kézjeléből, mivel szemét folyton a dzsungel sűrűjén tartja. Az N5/a légzésének ütemére emelkedik és süllyed, miként a válltámasz egy percre sem lazul. Centiről centire pásztázza a tűznyílás a terepet a szakaszparancsnok szemének irányát követve, teljes szinkronban.
-Apu! A szemkendős integet! –recseg bele Breda hangja a kommunikációs csatornába, mire válaszul, a fiatal katona csak ökölbe szorítja kezét, majd a föld felé int.
Több se kell beosztottjának, a nagydarab katona fél térdre ereszkedik, egy hatalmas páfránygumó viszonylagos fedezékébe.
„Mutasd magad, bármi is vagy!” dörmögi saját magának gondolatai között Kilian.
Megtörténik a várva várt esemény. A bozót megmozdul és egy nagyobb test pattan ki belőle, egyenesen fel a fára. Breda és parancsnoka gravinpulzus karabélya szinkronba lendül a mozgás irányába, de csak egy ártatlan lény képe rajzolódik ki az éjjellátó vizoron keresztül.
-Le a fegyvert katona, csak egy állat! –suttogja bele a sisak mikrofonjába Kilian, mire Breda csak bólint, de mire leengedné a fegyvert, újabb mozgást vesznek észre mind a ketten, egyenesen kettejük tűzvonalában.
A sűrű aljnövényzetből egy humanoid lény alakja kezd kirajzolódni az éjjellátók előtt, még messze van, talán a szakasz többi tagja nem is látja, így a szakaszparancsnok magához veszi a jogot a csapat többi fegyverének irányozására.
-Mindenki! Célpont nekem tizenegy óránál! Én vagyok a célfókusz, fegyvereket irányozni, várni a tűzparancsot! –leheli épphogy hallhatóan a szavakat, a közös csatornába, remélve, hogy mindenki érti majd azokat, és a csapat többi tagja is teszi a dolgát.
A lény teljesen érthető nyelven kezd beszélni. Felépítése egészen egyedi, de egy sok szigetet megjárt gyalogosnak, már nincs nagyon olyan, ami valóban furcsa lehet. A két szempár, mely ragyog, ez teljesen biztos, még így az éjjellátón keresztül is, igen szokatlan, de most nincs se idő, se lehetőség eltűnődni ennek szépségén, vagy furcsaságán.
Szavai keményen hangzanak, mégis van bennük némi lágyság, vegyülve egy kis közönnyel és felsőbbrendűségi érzelemmel.
-Tedeshi. Ha veszi az adást, próbáljon a lény fölé, vagy mögé kerülni! Most megmutathatja, mit tud! –adja ki a parancsot a fiatal tisztes, nyomatékosítva a végét, jelezve, az előzők ellenére számít a haeti tudósra a kialakult helyzetben.
-Látjuk a célt Kilian! –csattan a 23-asok szakaszvezetőjének hangja a frekin, ezzel magabiztosságot adva a fiatal katonának.
-Ez a terület a Dreuli Köztársaság tulajdonát képzi! –kiálltja el magát a szakaszparancsnok, mikor a lény végez mondandójával.
-Igazolja magát! És emelje fel a kezét, vagy tüzet nyitunk! Köztársasági parancsom van a túszok kimentésére, minden eszközzel! –acélozza meg magát a fiatal katona, de mégis érzi, valami nem igazán stimmel itt.
A lénynél nincs fegyver, mégis úgy beszél velük, mint a kiscsoportos óvodásokkal. Semmibe veszi a tűzerejüket és a kinezort is, már ha tudja mi az.
-Tartozó! Bármi történjék, magának és Havok támogató lövésznek, épségben kell visszatérniük a táborba! Megértette Delmaquor! –recsegi a komi a vihar idáig is betörő háttérzajával.
-Mindenki másnak! Tűzparancsra várni! –formázza meg a lehető leghalkabban a szavakat, mintha érezné, a lény, úgyis tudja, miről beszélnek a rádiókon keresztül.
-Mi már rég felnőttünk bármilyen feladathoz, tehát, fel a kezekkel, akármi is maga! –kiáltja előre az ismeretlennek, félve ugyan a következményektől, de valahogy mégis félelmet nem ismerő hangon. A nehéz gravinpulzus karabély mindkét tűzvezető nyílása egyenesen a lény feje irányába mutat, ezzel is nyomatékosítva a katona szavait.

A lény lassan oldalra néz, majd motyog valamit. Kezeit elkezdi a magasba emelni, mire Kilian arcán megjelenik egy elégedett farkasmosoly. Ám mikor ujjai végén megjelennek a vékony aranyszín szálak, a szakaszparancsnok, azonnal a mikrofonjába üvölt, de már későn.
-Tűz! Tűz! –recsegi mindegyik hangszóró a szakaszon belül, de rajta és Bredán kívül, a többiek aligha tudnak tüzet nyitni, jobban mondva tudnának, mivel az ő két nehézkarabélyuk is üveggé változik.
Mikor megpróbálja meghúzni a ravaszt, az N5/a áttetsző üveggé alakul, ezzel tökéletesen és teljesen hasznavehetetlenné válva.
-A célpont zöld! –rikoltja hangosan a teljesen megzavarodott szakaszvezető, bár ő maga és a Tartozó is a tűzvonalban lehetnek, ez most cseppet sem érdekli, a parancs tiszta célpontot jelöl meg a csapat többi tagjának is.
Kilian várja, hogy az energialövedékek mikor szaggatják apró darabokra a lényt, de nem történik semmi. Amennyire csak tudja, kitekeri magát, hogy lássa, mi történt a csapat többi tagjával, de csak fél szemmel érzékeli az ő fegyvereik harcképtelenségét is.
Mivel a fénypászmák, csak derekát és fegyverét kötötték át, a fiatal virtus dolgozni kezd ereiben és azonnal a combjához erősített HJ után nyúl, remélve hogy az a fegyver még aktív és legalább pár lövésre van ideje.
-Breda! Gránátot a mocsoknak! –üvölti a parancsot, inkább hangosan, mint a komiba, reménykedve, talán a nagydarab gyalogosnak sikerülhet egy légelvonó, vagy antigrav gránátot a lényhez vágni…

Kilian teljesen értetlenül áll az események előtt. A tűzparancs kiadása után sem történik semmi, csupán az arany szálak fonják őket változatlanul körbe, valamint a vihar hangjai szűrődnek be a dzsungel mélyére.
Szíve zakatol, nem tudja, mi tévő legyen, a csapatból senki sem nyit tüzet, ott ahol egy megégett tetemnek kéne lenni, csak a lény magasodik föléjük, teljes nyugalommal és magabiztossággal. Legyőzték a fiatal szakaszparancsnokot, és nem tud mit tenni, pedig voltak már a szakaszával szorult helyzetben, de ez teljesen más, teljesen idegen, és a fiatal tiszt nem tud mit tenni a kialakultak ellen.
Minden idegszála pattanásig feszül, nem érzékeli a környezetét, pedig a csapat többi tagja is hasonlóan le van döbbenve. Egyedül Breda nem adja fel a küzdelmet, az izomkolosszus minden erejével próbál szabadulni. Karján az erek csak úgy dagadnak, amint mindent belead az esélytelen próbálkozásba.
„Meg kell nyugodnod pajtás!” mormolja magában a fiatal katona. Ő a szakaszparancsnok, neki kell lelket önteni a csapatba, ha ő feladja, akkor a többiek is elvesznek.
A lény szavai eljutnak tudatához, mire harag gyúl Kilianban, de most nem engedheti meg magának azt a luxus, hogy szitkokat ordítva őrjöngjön mint egy megbékiózott vadállat, nem úgy mint Breda.
-Eressz el te patkány, és meglátjuk akkor is ekkora lesz-e a pofád! –zengi a nehézgyalogos, torka szakadtából, változatlanul próbálva szabadulni az őt és mindenki mást fogva tartó erőből.
-Mindenki nyugodjon meg! –csattan a komiba és a szabad levegőbe a szakaszparancsnok hangja, ellentmondást nem ismerve.
-A parancs az, hogy engedelmeskedünk a lénynek! –folytatja, mire a komin keresztül értetlen hablaty érkezik válaszul, gyávaságról, meg e félékről, sőt még egy félhangos „áruló” szó is megcsapja a katona fülét, de nem reagál rá. Tudja, hogy mindenki össze van zavarodva, és nem egészen értik a parancs mibenlétét, de a parancs az parancs, és engedelmeskedniük kell.
-A nagy fészkes fenét! –dörren Breda hangja, amit követ a 23-asok szakaszvezetőé is –Mi ugyan nem adjuk meg magunkat Kilian! –csattan a másik szakaszvezető hangja –Ezennel leváltom a tisztségéből!
Kilian haragja már majdhogynem égeti belülről, csoda, hogy nem perzseli fel a fiatal tisztete, és az őt magát fogva tartó energiaszálakat, de nem rezzen meg, meg kell őriznie a hitét, hogy alkalmas a vezetői posztra és élve kiviszi innen a katonáit.
-Szerintem nincs abban a helyzetben szakaszvezető. –mormogja halkan, majd mikor a lény megfordul, enyhe rántást érez az energiafonalon, így kétkedve magában és a parancsban, ám mégis magabiztosan lép a lény után.
-Tartozó, önnek mi a véleménye? –kérdi csevegő stílusban, de érzi, hogy a kinezor a veséjébe lát, és tudja, a fiatal katona szinte remeg a haragtól és bizonytalanságtól.
Bár a többiek megpróbálnak ellenállni, leszámítva Havokot, meg Bredát, mert ők ketten megindulnak szakaszparancsnokuk után, nem tudnak így kénytelen kelletlen megindítják a lépést.
-Remélem tudod mit csinálsz? –zárkózik fel a szőke katonalány a tiszt mellé.
-Én is. –sóhajt egy nagyot, de megy tovább.
-Hát még én. –recsegi a nehézgyalogos hangja a háttérben.
Lépés, lépést követ, mire Kilian összeszedi a gondolata morzsáit, miből végre sikerül neki egy értelmesnek tűnő kérdést kinyögni a lény irányába.
-Hová tartunk és mik a tervei velünk? –kezdetnek talán ennyi elég is lesz, a válasz függvénye, hogy miként tovább, de tudja a fenyegetőzéssel már nem megy semmire…