Amira külváros

Tárgy: Amira külváros Szomb. Jan. 15, 2011 5:08 pm

A belváros folyton figyelő tekintetétől távol, messze a hangos és pökhendi népektől, messze a palotától és az őrségtől nyugodtan ölelgetheted nem rég átvett javaidat. Mostanában egy ideje csend van. Valami készül, érzed a csontjaidban. A könnyed felhők állandóan itt oldalognak a város felett. Hamar megszoktad a mindennapos esőket. Az interface-ed már régóta nem csörrent, hogy új állásra bízzon meg, téged a könyörtelen ragadozót. De a minap reggel, mikor bevásároltál, ételeidhez halk suttogás jutott el a tudatodig. A sikátorok mélyén egy riadt tekintetű városi elf mesélte társának a történteket. A szavait nehezen kapkodta, arca elsápadt fakó színt öltött szőke üstöke alatt. Ritkán látsz ekkora félelmet valaki szemében. Legutóbb akkor mikor öltél. A férfi egy másik ragadozóról mesél, egy másik gyilkosról, ki orvul meggyilkolt egy mágust. Méghozzá nem is akárkit, egy szenátort. Köztiszteletben álló mentorát a civilizációnak, ki ellenzi a háborút a keleti népekkel, Neratior császárral és az ő seregével. A holt szenátort te is jól ismerheted, mindenhol találkozni arcképével fényben úszó nanoplakátokon. Halálhírére megrezdültek sokan, hogyan lehetett megölni azt, akit ilyen jól őriznek. A kopót, ki vérét vette halk szóval csak lopva emlegette. Álomtolvaj-nak nevezte, s mesélt egy fegyverről, mivel kivégezte. Ennek pengéje mindent átvág és eleven kékes villámból formázott. S ez felkeltette a figyelmedet. Hallottál már ilyen fegyverről, de szinte lehetetlenség beszerezni, mert igen kevés van belőle, a törvény most már nem igazán engedi a használatát és az alvilágban sem hallani róla. A híres plazmapengék már kimentek a divatból, nehéz és veszélyes őket használni, de ki a mesterükké lesz, megadatik neki a dicsőség, hogy a vadászok vadásza váljon belőle.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:03 pm

Monoton épülethegyekre váltom megszokott környezetem; függök anyagias lételemektől, levegőn kívül táplálékra is szükségem lenne, habár jobban esne, képzett tenyerek masszíroznák ki lapockáimból a csomókat. Testem már feszült, izmaim merevek, s semmi sem esne jobban, mint kivágott nyelvű, süket szolgák kezei által elalélni, míg egy-egy fontosabb ügyfelemmel tárgyalhatok. Kővé dermedt testem boldogan megborzongásra vágyik, ám még csak arra sincs lehetőségem, elmacskásodott végtagjaim kinyújtóztathassam. Lelkiismeret furdalás nélkül végezni az újabb és újabb személyekkel, mindezt pedig a nagyobb jutalomért, amit klienseim ajánlanak.
Még sem jelez erre készült készülék, hogy munka lenne. Gönceim komótosan, gépiesen, ráérősen magamra kapva, s fegyvereim is magamra csatolva célzom meg az épületrengeteget, miután én is kilépek egyből. Sanyarú életszükséglet, mely ellen tenni nem lehet… Bár egy-egy grimaszra eltorzul ajkaim szeglete, mikor egy-egy kedvencem pillantom meg polcokon. Ugyan sosem érnek fel szülőföldem étkeivel… Ízetlenek hozzá képest, némelyik már-már olyan, mint a levegő, csak párátlan, s sohasem esős. Bár nincs miért panaszkodnom, hisz kincsként őrzött, értékes relikviáim csillogása pótolja mindazon életörömöket, melyeket a táplálkozás folyamata nyújtana. Bár érzelmi erdőrengetegem már rég kiirtotta a keserűség, amibe valójában bele kellett volna halnom… Szánalmas, hogy még mindig képes vagyok jelentéktelen, érzelemre alapozott dolgoknak ekkora jelentőséget adni. Hisz csupán ízlelőbimbók… Ha megszabadulnék tőlük, tán elfelednék apróságokkal bíbelődni. Kár, sajnos szükségem van rá, hisz fontos kommunikációs eszközöm. Még ha nem is szívesen használom.
Ugyan rendes esetben ignorálnám városi marhák nyavalygását, a virnyákoló, vinnyogó, szőke hajú, távoli rokon még ha akaratlanul is, de számomra érdekes és értékes információkat hozott. Persze, ez továbbra sem az ő érdeme… hisz előbb vagy utóbb, de megtudtam volna valahonnan ezt a hírértékkel igencsak rendelkező információt. A városi szenny pedig úgy remeg, mint akit most nyúztak meg… Most valóban komoly a gond, hisz kevesen képesek ekkora, tényleges rettegést elérni bárki esetében. Még ha eme esetben csak elkényelmesedett elfszármazék alsó fertályát is veszélyezteti elbűzlés s becsinálás lehetősége.
A politika önmaga nem különösebben érdekel… csupán kénytelen vagyok nyitott szemmel s füllel követni minden apró rezzenést, ha kímélni akarom magam kellemetlen meglepetésektől. Nem, nem vagyok kém… Eme ajánlatokat eddig határozottan s magamhoz képest komótosan, visszafogottan utasítottam el. Még ha olyan információ is kerül birtokomba, ami megrendelőmet érdekli, én hogy húznék hasznot belőle? Hogy közöljem, hogy tévedett? Végtére is… nem izgat. Csupán hátbatámadás esélyeit csökkentem magammal szemben, így kevesebb az esély rá, egy-egy új helyzet meglepetést okozzon fejleményeivel. Még így is van, amikor vissza kell lépnem, bár eddig talán csak egyszer fordult elő. Pedig prédám ott lihegett előttem… ám tudtam, nálamnál hatalmasabb veszélyt akasztanék nyakamba, ha fegyveremmel lövedéket küldenék testébe. Ellenségeket pedig köszönöm, nem kérek. Még ha tetemes mennyiségű kincseket is kell elutasítanom, melyből újabb hasznos s felesleges kacatokra ruházhatnék be.
Hírek hallatán hatalmas mágus lelte halálát, kit még én sem mertem volna megkörnyékezni. Szenátorsággal járó biztonságot valaki mégis megtörte. Valaki hozzám hasonló, még sem rokonlélek. Ám a fegyver, a gyilkos fegyver, melyet csupán a divat miatt taszítottak félre… Habár szerintem praktikus s stílusos, bárhol kerestem, nyomát elvesztettem, egyszerűen porrá omlott, s felfedhetetlen, elérhetetlen mítoszként maradt lassan úrrá.
Bevásárlást hátra hagyván környékezem meg hírek forrását. Bármilyen információ, mely kezdő nyomot adhat, s amin elindulhatok. Felesleges lenne a bűntett helyére elandalogni, hisz a tettes már rég ott hagyta a helyszínt. Én is azt tenném, s minden bizonnyal jutalmam felvételét kezdeményezném, amennyiben nem szükséges sebeim – ebben az esetben önmagam – ellátni.
- Honnan tud minderről? Honnan szeri az információit? Nem érek rá estig... – környékezem meg a hírszállító pletykaforrást. Nem tartom valószínűnek, lett volna ideje kiszínezni a történetét, mi fajtánk pedig nem él hazugságokkal. Én is inkább tartom a szám s nem beszélek, mintsem hamisat mondok.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:04 pm

A szőke fiú mikor közelítesz, törött fényű sápadt lélekzsarátnokát rád emeli. Csak most veszed észre a mellényén a Mágikus Akadémia ezüst jelvényét. Ezek szerint ő tanonc. Talán majd egyszer, egy lesz a nagyhatalmú mágusok közül, talán politikus vagy ügyvéd sorba kerül, ha elméjét lekorlátozzák képességei. Már a hangján hallottad, nálad jó pár centenáriummal fiatalabb. Élénk szemeiből azonnal kiolvasod, hogy talán most először láthatott halált az életében. Tudod milyen érzés ez. Hiába neveltek harcosnak, hiába verték beléd a könyörtelenséget, mikor először láttad mások felhasított mellkasát benned is megfagyott a vér. De az már nagyon nagyon régen volt. Rég elfelejtetted mit jelent ettől a forró vagy épp száradóvasízű életnedvtől megrémülni. Neki ez még teljesen új, nem vonhatod érte felelősségre. Megrémítened nincs értelme, hisz már így is szörnyen retteg szegény. Nem rohan, el előled. Hisz szép női külsőd mások számára nem mutatja belső vérre ácsingózó valódat, mohúságtól fakó üres szemeid. Számukra csak egy lány vagy a sok közül.
- Bocsánat hölgyem...- emeli rád tekintetét meghökkenve a számon kérő hangon. Nem ehhez van hozzászokva. Minden bizonnyal nemes is, bár ez neked mit számít, csak egy suhanc, könnyű préda még.
- Honnan tudom...kérem szépen, mindez bent történt az előadóterem kellős közepén. A férfi egyszer csak megjelent...előtűnt a semmiből a szenátor úr mögött, ki amúgy csak órát jött tartani, ledöfte mielőtt szólhatott, kiálthatott volna, s megint eltűnt, mintha ott sem lett volna. Pedig... én nem értem az akadémiát a legerősebb mágikus védrunák fedik, soha senki, még a császár kémei sem törték át soha...- hebegi neked, nem is gondolván arra, valójában vallatod. Az ő lelke könnyebb attól, végre meghallgatják bajait.
- Csak egyvalamire tudok gondolni kisasszony, s ezt kimondanom is szörnyű. Egynek kell lennie azok közül, kik belépetnek az akadémia területére. A tettesnek tudnia kellett, hogy oda az őrei nem kísérik...még soha nem mocskolta vér az akadémia márvány padlóját. Micsoda szörnyű tett, micsoda undorító árulás...remélem hamar elkapják a tettest... és élete végéig bezárják! - mondja, szemében ifjonti harag tüze gyúl. Az ami gyorsan felforral, de el is illan. Eztán rád függeszti búzavirág kék szemeit s vár, hogy te magad is elszörnyedj a hírek hallatán.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:05 pm

Sosem volt kenyerem az emberekkel való kapcsolatteremtés; nem szándékozom megjátszani magam, épp ezért inkább kerülöm a kommunikációt s a bármiféle felesleges kontaktust, mintsem hogy hasztalan okozzak partnereimnek kellemetlen perceket. Mindig tárgyilagos vagyok, s sosem bódítom s görbítem, kifogásokkal fedem valóságot javamra hitetgetvén magam, csak füllentek. Mint a tolvajok… Alávaló mocskok, egy undorító, emberi szokás. Én viszont nem születtem embernek, feám pedig újra visszatér, ha itt a vég, velük ellentétben. Még hogy jobb embernek lenni? Bárki is találta ki ezt a marhaságot, csupán önmagának keres kibúvót a kérdés elől, miért nem oly tökéletes, mint szerény, szenvedélytelen személyem. Kétség sem fér hozzá, hogy a legmegfelelőbb testbe születtem bele… Habár öregnek nem vagyok nevezhető, tartóedényem – hisz ez csak egy test, mégis mi más lenne, ha nem lelkem tárolóedénye? – megsínylette azt a néhány centenáriumot is, amit mára magam mögött tudhatok. Bár legjelentősebb mégis bal szemem csúfító forradás, mely néha fel-felszakad látszatát keltve, vért könnyezek, mint sós nedvet szipolyozó, tán sosem volt, holt lények.
Nem izgat városi, távoli rokon lelki világa; miért is érdekelne? Örüljön, amiért egyáltalán hozzá szólok… Bár talán rivallásnak vélte nyers hangnemem, így azt a kedvéért visszafogom. Különben sem vagyok arról híres, szóáradatommal kápráztatnám s baljósan bűvölve bájolnám el társaságom, rám figyelő tekinteteket s kagylózó füleket. Örülhet… hisz hozzászóltam, s bízva bízok benne, városi fajzatok még nem tagadták meg eredeti mivoltukat, s hűek etikai kódexükhöz, így nem hazudnak. Bár érzem zsigereimben, nem kell tartanom attól, hazugsággal szennyezi saját nevét. Másrészről viszont… mágustanonc. A mágusok köztudottan kielégíthetetlen hataloméhségük miatt szenvednek, s vergődnek saját nyomorúságukban. A hatalomért pedig gyakran csalni kell, hazudni. Mint azt már megannyiszor láttam saját íriszeimmel. A mágusok közt rengetegen gyarlóak, kik valóban képesek lennének bármire a nagyobb hatalomért s erőért, melyet mágiájuk biztosít számukra. Ki tudja, mi népünk mikor fertőzze meg a hatalomvágy. A tudat, hogy jobb, erősebb vagy másoknál, hogy parancsokat osztogatsz, s bizonytalanoknak sem kell bizonyítanod, csak maradsz önmagad, s egy vastag maszkot felhúzva azt is elfeleded hamar, valójában ki vagy.
Napfény ízű fürtökkel sugárzó hírhozó még szűzies lelkű; kétségtelen, rothadással először találkozott, ám nem utoljára, hiszen… ilyen az Élet. Nem mintha cseppet is érdekelne szenátor halála, hisz legyen bármilyen hatalmas, úgyis találnak a helyére jobbat, alkalmasabbat, fiatalabbat.
- Valóban döbbenetes… – sóhajtok, igyekezvén empátiát tuszkolni üres, fagyos lélektükreimbe, ezúttal ismét sikertelenül. Mint egy gép, merednek a szőke szemeibe, mintha így próbálnék kiolvasni gondolataiból olyan dolgokat, melyeket még ő maga sem tud. Végül is… Mindketten csak nyerhetünk vele. Rendhagyó, kötetlen szerződés mégis megköttetett, ha ifjú mágustanonc beleegyezik. Fizetségem pedig a fegyver lesz, mely inkább az én szúró s vágófegyverekhez szokott kacsóimba illenek.
- Ám most arra kérném, fiatalember, vezessen el nyomtalanul eltűnt gyilkos nyomaihoz, hisz ismerem mesterségét. Ha valaki, én nyomára bukkanhatok. Hatóságok nem látnak meg mindent, amit én. Óvatlan szemek… én jobbat tudok.
Nem szándékozom keresztbe tenni számára, de szükségem van rá, hogy bejuttasson az Akadémiára. Kell, hogy legyen egy kontaktom, ki segít eligazodni. S bár tehetségem s hozzáértésem kétségtelen, őrült azért nem vagyok… Egy efféle Rendbe betörni vakmerőség, öngyilkosság! Még nálam képzettebbeknek se volna mersze hozzá. Különben sincs mit titkolnom. Én szemeim szakavatottabban pillanthatnak varázslóköpenyesek textilje mögé. Hisz egy efféle fegyver igenis, nagy képzettséget igényel. S ha valaki, hát én képes leszek kifigyelni akár egy-egy mozdulatból, egy lépésből, karlendülésből, pohártartásból s testtartásból, ha bárki is profi fegyverhasználatra szakosodott.
- Queyd Inaest Nialdsul, szolgálatára. Örvendek a találkozásnak, úrfi. – hajlok meg népem szokásához hűen a megszokott, elvárt, illedelmes bemutatkozást bemutatván s megfelelve sznobok s burzsujok eme téren akár legmagasabb elvárásaiknak. Még sem hajlok olyan mélyre… hisz nem alattvalóként, hanem egyenlő félként, pillanatnyi társként, szövetségesként szándékozom a kutatást folytatni. Kaparásszon csak aggodalom, nem izgat, nincs vele már dolgom. Hisz létem ilyetén értelmet sosem nyert… mégis miért kéne bukástól tartanom?

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:06 pm

A szalma szín hajú fiú is kissé meghajol, kezét mellkasa alá húzva, jelezve neked, részéről a megtiszteltetés. Ám mikor felegyenesedik felvonja éretlenül a szemöldökét.
- Az én nevem L'ieren Hanill !- viszonozta a nevével a tiedet. De a csodálkozás és meglepettség, még mindig nem tűnt el az arcáról, csupán a jól benevelt etikett, megkövetelte, hogy előbb viszonozza nagylelkűségedet.
- Én nem egészen értem Önt kisasszony...ki hatalmazta fel rá, hogy belépjen az Akadémiára ? Netán az őrséghez tartozna?- keresi szemével rajtad a jelvényt, de nem találja a szemével, így visszatér az arcodra.
- Nem igazán értem, amit kér...talán nem tudja, hogy oda csak azok léphetnek be, kik ott tanítanak vagy tanulnak? A mágustanács belső őrsége, pedig lezárta még előlünk is a helyet...jelenleg vizsgálat folyik odabenn. Én is csak azért jöhettem ki, mert gyanún felül állok...- mondja csendesen. Még mindig kérdő tekintetével fürkészi a tiedet, hogy mertél ilyen merészet kérdezni, most már eléggé gyanakodó, ez a két búzakék szem. Láthatod, hogy némi magyarázatot vár minderre.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:07 pm

Számíthattam volna rá, ifjú tanonc hóbortja hűség hősakadémiája felé. Ugyan nem tanultam városi elfek módjára állam által manipulálva, köz vagy épp magánintézmények padjaiban kuporogva holmi etikettet vagy kommunikációt, s társas élet szempontjából egyszerűen nem jeleskedem; az érzelmek fogalmát ugyan értem, mégsem érzem. Empátiát szakmámban bűn lenne tanúsítani, bűnhődnék is létemmel, pedig én nem szeretek felesleg, hasztalan kockáztatni. Még hogy egy elgurított, fényesre csiszolt, számokkal ellátott kocka legyen, mi életem fonalának irányíthatatlan irányát irányítja? Én dolgom lenne szövögetni, terveket tervezgetni, apró lépésekben haladni, célok által mozogtatódni, motivációkkal motorként hajtva előrébb és előrébb lépni. Egyetlen előnye kitaszítottságnak, végre szabadon, magam ura lehetek holmi hierarchia házirendje s szigorral szurkáló szabályai helyett. Én vagyok, ki irányítom sorsom, s jövőm saját cselekedeteimtől függ. Azt pedig még sem hagyhatom, hogy holmi taknyosok tegyenek nekem keresztbe… Sajnálatos módon viszont szükségem van rá. Agyveleje számomra értékes információkkal van tele. Különben sem gyilkolok, csak mert kedvem támad rá. Nem vagyok maguktól elszállt, számokon s különbségeken ücsörgő, magukat ajnározó, isteni mivoltukat kétségbeesetten bizonyító, fennhéjázó, büszkeségük s egójuk által kitömített férgek képmása. Nem leszek tükörkép. Jobb vagyok annál, mintsem lényegtelen, jelentéktelen balgaságok által különböztessem meg s hirdessem magam. Inkább méltó vagyok az igaz erőre… Legalább nekem nem lenne pofám előadás kezdetén végezni számomra – bár gyakrabban más számára – kellemetlen szálkákkal.
Minden csak az őrség felelőtlenségét mutatja, ha nem haragszik… Hiába áll gyanún felül, egy szemtanút nem lehet csak úgy útjára engedni. Szemöldökeim bizalmatlanul megremegnek, bár kérdés, a puszta gondolat vajon csak dús fantáziám része vagy sem. Pedig valóban nem tűnik úgy, mint aki hazudik… nem beszélve fajunk sajátosságán, hisz számukra a torzítás fizikailag képtelenség. Felelőtlen marhák… Tudhatnák, hogy ha idő előtt engedik el a szemtanúkat, mielőtt lelkükre köthetnék, ne beszéljenek, csak riadalmat keltenek a népben! Mert a szemtanú beszél, ó, bizony, az mindig beszél… Annak öröméért, miszerint beszélhet, s végre figyelnek rá, vigasztalják. Sanyarú sorsa lehet savakba való lényeknek, ha erre élveznek. Szánalomra sem méltó, egyszerű férgek. Nem tudják, miféle kárt okoznak ezáltal. Nem gondolkoznak, mielőtt beszélnek. Hisz így keletkezik a pletyka… Terjeng tovább, majd újabb s újabb színezeteket kap. Ahelyett, megvárnák inkább a hivatalos közleményeket. Ha nem tudnám, első kézből kapnám az információt, bizonyára ügyet sem veszek a pletykákra, hisz a híradásokból úgyis pontos információt kapok. Már ha nem rendelnek el hírzárlatot.
- Ha az őrség rendesen végezné dolgát, nem hagynák, egy szemtanú szétkürtölje a hírt egész Amira városában. Mégis mit gondol, milyen következményekkel jár, ha ilyen sokat beszél? Mi van, ha szerették volna titokban tartani, hogy elkapják a tettest? S az emberek fantáziája… Márpedig az be fog indulni, átszínezve zárt falaitok közti történéseket, s mindenki hamis, torzított hírekből fog informálódni. – hajolok közel a képébe s tekintek mereven szemeibe, hogy ezután dacosan s dölyfösen fordítsak számára hátat ezüstösen csillogó hajkoronám előre lógó tincseit hátrasöpörve. Kedvem lett volna odavetni neki, hogy ne tegyen fel további kérdéseket, és akkor nem fogok hazudni.
- Legközelebb tanulja meg korlátozni nyelvét, ha nem akarja, eluralkodjon a káosz. Akkor, számíthatok a segítségére vagy sem? Közös céljaink, miért ne egészítenénk ki egymást? – fordulok vissza hozzá. Ártani nem szándékozok nyilvánvalóan eddig is eszetlen s ártalmas agyú pondrónak. Számára már oly mindegy, ha ennyi sütnivalója sincs. Még hogy ebből mágus… Akkor megtanult volna időben gondolkozni, mielőtt még szavakat ejt ki száján.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:08 pm

Mikor közel hajolsz hozzá, sápadt bőrén elsimulnak a sötét félelemtől kusza fények, s hirtelen szeme elmosolyodik mikor fürkészed. S szemedbe nézvén galád nevető hangja csendül meg a tudatodban.
- Óh...és ha pont én voltam a gyilkos? Ha pont ez a célom? Naív vagy kedves...pedig ígéretesnek tűntél.- hallod de te már ekkor lefordultál, hószín hajkoronádat meglebbentette a szél. Mikor visszafordulsz ugyan az a riadt sápadt tekintet, de most hangosan beszél, nem csak úgy, hogy te halld, bár először tettek veled ilyesmit. Rémisztő. Talán egész eddig hallotta a gondolataidat.
- Számíthat e a segítségemre...? Nos hát nem is tudom... azt mondja nem kéne beszélnem. Talán máshol kéne ezt megbeszélnünk - mondja ahogy az ártatlan arccal közelebb lép és a kezedbe egy kis dolgot nyom.
- De sajnálom nem... többet nem tudok, és többet nem segíthetek, szívfájdalom ez nekem. Talán majd hoz jobb kort ránk az idő- mondja megbiccenti feléd a fejét és eltűnik egy termetes férfiember háta mögött. S utána már hiába keresed, kutatod tekinteteddel, sehol sem találod.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:08 pm

Botor voltam, amiért még bíztam; élettapasztalataim ellenére cselekedtem, bár valahol mélyen már tudtam s elismertem nálam nagyobb összetevők s mozgató erők hatalmát: esetben helytelenül cselekedtem, amiért még egy szikrányi reménnyel igyekeztem tanonc felé irányulni. Hisz az a néhány gondolatfoszlány, egy pillanat alatt kiölte belőlem a maradék jóindulatot, melyet még a társadalom s a helyzet iránt tápláltam. Bolond vagyok, hát nevessenek csak! Lábam előtt aligátor, nyakamban kígyó, s fél lábbal, égő parázson ugrálva hagyom, hadd nevessenek! Nevessenek sapkámon, nevessetek csak, rajta! Bolond vagyok… hisz nem izgat. Nem érdekel… Gondoljanak jót vagy rosszat, engem nem befolyásol irányítható, elvárásoknak megfelelni akaró majmok véleménynyilvánítása. Még arra sem méltatom őket, képükbe röhögjek azt mondván, én megmondtam. Mert hogy sikerrel járok… én mindig sikerrel járok. Hisz én sosem bukhatok el. Különben is, mitől fosztatnék meg, ha mégis vesztenék? Az életemtől? Ugyan már… Eddig sem izgatott. Célok nélkül csak monoton létezés, menedékemként szánalmas, rühes, alázatra méltó, taposni való, aljas, hitvány nyomorultként csak drágán megszerzett kincseim szolgálnak. Szolgálnak? Csak megtűrik, ahogy éhségtől remegő, életért epekedő mancsaim hozzájuk ér bemocskolva minden tisztaságukat. Bár az arany s a legnagyobb gyűjtők által is irigyelt kincsek sosem voltak tiszták… Más vérét ontani azért, hogy saját keserűségem beléjük fojthassam, fájdalmam nehéz súlyukkal s áradó szépségükkel gyarapíthassam; bűnös vagyok, hisz megteszem, s ha ezért törvényen kívülivé kell váljak? Mit számít? A társadalom már úgyis kitaszított magából. Nem hiányzok senkinek, még magamnak sem… Boldogan váltam hát fegyverré fizetséggel nem garasoskodó burzsujoknak. Már az elvektől is elköttettem… Mindent a számomra egyetlen megkönnyebbülést jelentő menedékért, hogy újra s újra elmerülhessek benne.
Ha képes lennék rá, most ereimben fagyna meg a vér, azonban érzelmi zsákutca vagyok, csak egy fekete lyuk, ami mindent elnyel. Alig pár óra s még azokat is elfeledem, amik néha egészen azt az érzést keltik bennem, hogy érző lény vagyok. Például meg tudnak nevettetni valami idióta viccel… Mégis minden elhal, s hamarosan már csak arctalan nevek maradnak elmémben. Mit számítanak? Jelentéktelenek, ahogy én is az vagyok.
Ugyan L'ieren nem mondta, ő követte-e el a bűntényt vagy sem, s feljebbvaló vagyok annál, ostoba célozgatásainak higgyek. Másrészről meg, nem áll szándékomban a rendfenntartó szerveket segíteni. Én csak saját számlámra dolgozok. Hisz ritka kincs, mely birtokában hever, én pedig megszerzem azt, legyen hát gyilkos vérének az ára. Hiszen… én is gyilkos vagyok. Fiatal korom kezdetén már ölni neveltek, hogy társadalmunk felső rétegét védjem elit személyi testőrként. Most pedig én játszom ki régi „kollegáim”, hisz ismerem módszereik. S én jobb vagyok náluk…
Egyedüli zavaró tényező, esélyes, a suhanc képes elmémbe beférkőzni. Másik oldalról viszont lényegtelen… Hisz hiába ismeri mozdulataim, ha nem tehet semmit azért, megléphessen előlem, vagy csapásaim blokkolja.
- Ki mondja azt…? – teszem fel a következő kérdést, inkább csak magamnak. Szemöldökeim megrándulása talán azt a pillanatnyi zavart s megilletődöttséget akarják kifejezni; ugyan, nekem nem tűnik fel ez a leheletnyi, pillanatnyi, rögtönzött, irányíthatatlan, apró arcmozdulás. Csak egy fintor. Lényegtelen.
A suhanc vállait ragadnám, de ő… feltűnik és eltűnik. Továbbra sem értem gondolkodását, miért hívta fel figyelmét rám, hisz sehogy sem tudok kapcsolatot teremteni jómagam s kettéhasított szenátor között. Tény viszont, hogy esélyes, célpont vagyok. Hiszen randevúra hívott – hát nem csodálatos?
Első dolgom markomban markolt maradékot megnézegetnem – persze jóval távolabb, arrébb, egy biztonságosabbnak tűnő helyen megbizonyosodva róla, senki sem követ. Feltérképezve, mi is lehet a dolog a kezemben cselekszek tovább; a nevére emlékszem, s csak némi információra van szükségem róla. Megeshet, találok kommunikációs készülékben olyan nevet, mely tudhat bármilyen információt róla. Ki ő, mi ő, minden egyes apró, lényegtelennek tűnő morzsa. Hisz fejvadászként informátorokkal bőven rendelkezek, s ha pénzt kell kiadnom? Megtérül, legfeljebb nekem befellegzett. Oly elhanyagolható, hisz csak rólam van szó.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:09 pm

A kezedbe nyomott apró kis dolog egy patron. Áttetsző üvegként csillogó matériáján belül egy összetekert kis üzenet. Te hallottál már ezekről a patronokról, ügyes kis szerkezetek. Ha betalálnak, robbannak. Ezt azonban nem érte akkor hatás, hogy robbanjon a kezedben, ez miatt nem kell aggódnod. De, hogy mi van a kis üzenetben, csak akkor tudod meg, ha valahogy kiszeded onnan. Senki sem figyel rád. Nem is érzékeled, hogy figyelnének. De a megérzésed azt sugallja neked, főleg azok után, hogy a hangját a fejedben halottad, hogy valóban nem ártana körmére nézni ennek a fickónak. Bár szavai kétértelműek volta nem derült ki más csak az, hogy ő biztosan ott volt, és hogy a szenátor halott. De hogy ő tette e, vagy más... nos az még nincs tisztázva. Szép kis rejtélyt kaptál a kezedben. Kusza gondolat csomagot. Informátoraid ugyan vannak, de őket fel is kell keresni. A kis ajándékkal pedig kezdened kellene valamit, hogy el tudd olvasni ami benne van. Felnézvén kezedben lapuló, csillogó kis jutalmadból, újra a piactér forgataga és zaja tárul elébed. Most rajtad áll, mit kezdesz mindezen információval, s hogyan kezdesz neki a kutatásnak. Az interface-en felkeresed az informátoraidat, némi beszélgetés, kérdezősködés után, kiderül, hogy L'ieren Hanill egy közép nemesi család másodszülött fia. A szenátor kit megöltek Vardan Hanill pedig az apja volt. Így már azért érthető, őt miért engedték szabadlábon. Egyre inkább az az érzésed, hogy valami nem stimmel. A Hanill rezidenciát az óvárosban találod meg, az informátorod még az utcaszámot is megadja. Azonban figyelmeztet, az igen jól őrzött terület. Főleg azok után, ami történt. Kérdezel egykét dolgot a családról, már régen is voltak mágusok a családjukban, úgy tűnik ez nemzedékről nemzedékre átöröklődött. Nem tudnak arról, hogy a családnak bármilyen köze lenne az alvilághoz. Egyetlen szürke kis folt sincs a család múltjában. Ez azért akkor is bűzlik... akárhogy is nézed.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:11 pm

Mily meglepő, üzenetre akadtam, ám csak némi furfanggal, agyafúrtsággal, ravaszsággal s merészséggel bonthatom fel eme eszement levelet. Tartalma meghívó keringőre, ám hiába a szándék, ha nem tudom a bál helyszínét. Bár informátoraim által informálódva jutottak birtokomba hasznosnak tűnő adatok. Mit meg nem teszek egy fegyverért… Valami mégis hajt előre. Tán pont a kilátástalan céltalanság motivál, már amennyiben erős túlzással nevezhető motivációnak, pénzjutalom nélkül mutatok érdeklődést egy személy felé. Nem mintha egy cseppet is érdekelne, aranyhaj rokonát vajon a tékozló fiú vagy valaki más fosztotta meg életének pislákoló lángjától. Egyedüli indok legendás fegyver, mely tettes birtokában hever. Csak mert kell, kell nekem, kezeim közt forgatni, markolatát markolni, s ütőképesebbé, rettegettebbé válva potenciális áldozataim közt járva javakat, sikert, pénzt érő személyek torkát átvágva alkotnánk tettre kész, legyőzhetetlen csapatot. Kétség sem fér hozzá, gyönyörű, díszes mintákkal körbefestett kacsóimban jobban állna plazmapenge. Méltóbb vagyok rá, ily elegáns, mégis pusztító fegyvert forgathassak, s képességeim is jobban adottak hozzá, ne csak gyarló, megjelenő, majd semmibe, homály szintjén elfoszló entitásként mocskoljam be fegyverek gyöngyét. S felőlem aztán hatóságok kezdhetnek gyilkossal, amit akarnak… Ha életben hagyom a tettest. Márpedig tolvaj nem vagyok, annál magasabb szintű vagyok. Csupán erős maradok… s eltiprom a gyengét, hogy így szerezzem meg vágyaim pengéjét.
Míg nincs rá egyértelmű bizonyítékom, nem gyanúsíthatom Szalmaszálat. Napocska pedig egészen biztos, számít rám. Nem hagy nyugodni azonban, hogy harmadik személyre utalt, ebből következtethetem, vagy parancsra munkálkodik, vagy csak egyszerűen gyengeelméjű. Reményem feladom, miszerint „csupán” második eset áll fenn; elég keserűség ért létemben, mára feladjak minden reményt. S persze tovább lajstromozhatom magam, amiért nem ugrott be csavargó nevéről, rokontalan rokona féregjárta, atomokká oszló testű politikusnak. Persze Aranyhal bizonyára már ajnározza magát, amiért szerény véleménye szerint túljárt érzelmeket elutasító, azonban mindezeket felismerő eszemen. Nevéről egyből be kellett volna ugrania, Féregtesttel családi viszonylatban él. Ez is bizonyítja, Rothadó Gyémánt vagyok, ki már senkinek sem kell.
Tudatomban elraktározva mindent, mit megtudtam keresem meg bérlakásban fegyverem, melyhez még alvilági kapcsolatokat kihasználván jutottam hozzá. Holott személy szerint továbbra is preferálom szúró, vágó, szál, zúzó s dobófegyvereket, a korral bizony haladni kell, hisz ezek már egyszerűen elavultak.
Keresvén megfelelően üres, emberektől mentes terepet kellene célozni be – természetesen lakástól messzebb, nem kockáztatván balfejű nyomorékok nyomomra bukkanását - , jelentőséggel nem bíró betonkupacot. Nem áll szándékomban felhívni magamra a figyelmet, s hangtompító e téren segítségemre siet. Végül is, ez itt a külváros… a senki földje, szinte vagy teljesen kihalt utak, nyomornegyedek. Beton közepébe célozva ravaszt meghúzva kockáztatom a káoszt, hisz a robbanás elkerülhetetlen; ám kihalt terület, melyet még rendfenntartó szervek sem figyelnek előszeretettel. A gyilkosság okozta pánik különben is lefoglalja őket, szinte mindet… Én pedig gyorsabban szedem fel üzenetem, s hagyom itt minimálisan megrongált terepet. Errefele ez különben is oly természetes, mint másnak a levegővétel. Hisz ezért külváros… Itt mindent lehet. S miután üzenetem – amennyiben sikerrel járok – felszedem, lépteim is jóval arrébb teszem, üzenetet elolvasván pedig szabadon dönthetek tetteimről s következményeikről.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:13 pm

Halkan kirepül a patron a mesterlövész fegyver hangtompító csövén keresztül, három másodpercnyi hatás szünet következik. Aztán egy visszhangzó robbanás. Csupán egykét kósza cserép esik le még, aztán ajtók, ablakok záródnak. A rémült külvárosi nép inkább fedezékbe vonul. Senki nem mer kijönni megnézni mi is volt ez. Könnyedén felszedheted az üzenetedet.

Halk szókkal kitaszítottak, de köztünk otthonra találsz, ha megfejted rejtvényem ajándékom az, mit óhajtasz. Sőt... még a tanítást is megkapod ingyen. Vérmaszatos szárnyaim alatt talál új partot ér viharvert lelked. Mire megtalálsz kedves, már te is közülünk való leszel...

Szívélyes üdvözlettel: Álomtolvaj

A kézzel írt levelet, egy kocsmai poháralátétre firkantották. A papirosnak édes könnyed konyak illata van. Újabb kis nyom a kezedben. Az írás könnyed laza, még is rendezett. Fekete tintával írtál, pennával. Nem modern tollal.

Tárgy: Re: Amira külváros Kedd Jan. 18, 2011 11:14 pm

Pánikkal, csapódó ajtókkal s ablakokkal nem foglalkozván szedem fel törmelék közé beékelődött kapszula maradványát. Hihetetlen technikai talánynak mégis hihetek; söralátét sértetlenül landol, holott józan ész azt mondaná, cafatokra kéne szakadnia… mint egy olcsó cafka karja, ha mesterszinttől távol álló lövész áll a cső irányító végén. Ahogy sejtettem – rendfenntartó szervek még csak meg se neszelték a lövést. Hiába, a fegyver megérte a pénzét. Még ha valóban minden kapcsolatomat fel kellett használnom ahhoz, áldozattal, verejtékkel s összegyűjtött, tetemes vagyon felemésztésével járva megvásároljam legálatlan kezek által őrzött s kiadott puskát. Bőven megérte birtokként számon tartani, bár továbbra is sajnálom rá azt a sok pénzt. A dreneket pedig nem adják a semmiért, hiába kívánja minden élő nép, potyogjanak égből százával, ezrével.
Bizonyára holnapra el is felejtik a lövést – lévén sérülés nem történt, legfeljebb pletyka tárgya lesz idősebbek közt. Mintha tudnák, mi történik valójában… Mit tudnak ők? Csak rothadó férgek, pusztuló patkányok, korhadó, károgó karvalyok. Nem tudnak semmit, semmit! Nem ismerik a valódi elhagyatottságot, amikor szövetségesnek, sőt, barátnak hitt társaid fordítanak hátat neked. S mit tesz ilyenkor a sérelmezett? Amit logikusnak vélhet… S végül ő maga fordít hátat az egész Életnek, zárkózik be saját kis világába pusztítva annak utolsó értékes darabkáit, burkolózva be a magányba, elhagyatottságba, széttépve a józan észt, elméjét, s belülről marcangolva maradék emberségét. Csak hogy röhögjön rajta… röhöghessen magán, a világon, az egész helyzeten egész addig, míg már ez is értelmét veszti. S nem marad más, csak az üresség. Kiürítve az érzelmeket magában hagyom fel a kutatást, ezáltal feladván a reményt, egyszer még teljes életet élhetek. Számomra nem adatott meg lehetőség rá; viszont nem teszem nevetségessé magam. Sorsom már rég elfogadtam. Hisz nem virnyákolhatok, amiért számomra sivár lét jutott.
Gépiesen szívom magamba levél tartalmát, mely valami rejtvényre utal, ám hiába csavarom, forgatom, centrifugálom a szavakat, nem értem a megoldás kulcsát. Romantikus léleknek pedig végképp nem vagyok nevezhető, s szenvedély? Hét centenárium alatt egyszer sem volt alkalmam megtapasztalni. Mindezt még sem érzem gáznak… hisz elfként nálunk ez természetes. Különben sem hinném, hátam közepére se kívánt, titkos hódolóm megfelelne bármely legcsekélyebb elvárásomnak. Bár legalább nem lábtörlő… Kalandor lelkületű udvarlóm ettől függetlenül egy fémrúddal végzi ánuszában, csak mert szórakozik velem, s ezt nem szeretem.
- Pfff….. – gyűröm össze az alátétet s csúsztatom egyik zsebembe, míg lakásomhoz visszaszállítom a fegyvert, hisz ott biztonságban lesz. Márpedig én hamarosan útra kelek, amint leszáll az éj. Addig is, táplálékbevitel utáni rövid alvással s jól eső, meleg zuhannyal készítem fel testem a meglepetéstúrára.
Csak könnyen hordozható fegyvereim s töltényeim hozom magammal, kiegészítve néhány dobótőrrel. Napraforgó címét elmémben elraktároztam – hisz tökéletes emlékezőtehetséggel rendelkezem, képmemóriának is nevezik természet által számomra nyújtott adományom - , s már semmi sem akadályoz meg benne, felkeressem. Lévén söralátétre fogadóra utaló nyomot nem nyomtattak, kénytelen vagyok megkeresni mentális bábot; hisz egész biztos, Csillagvirág csak egy eszköz egy nála hatalmasabb számára. A bábon keresztül mégis fellelhetem, ki a marionett szálait irányítja, kedvére mozgatva, manipulálva balfejű nyomorékot. Bár bizonyos értelemben én is azzá váltam… hisz pont azt teszem, mire sóhajtozva óhajtott. Végül is, ez csak keringő a szakadék szélén – miért is ne fogadnám el? Címhez érkezvén bejáratot megcélozva kérelmezem lakájtól randevúm beteljesítését.

//A kaland folytatódik itt //

» Amira óváros
» Amira Városa
» Amira Óváros utcái