Amira óváros

Tárgy: Amira óváros Szer. Jan. 19, 2011 6:05 pm

A halk szavak miket füledbe suttogtak a mindent tudó, figyelő tekintetek egészen idáig vezettek. Ez a rész csodaszép. Nem koszos, burjánzik az élettől. Hatalmas fák öles törzsei sötétlenek a kékesen csillanó falakon. A finoman ívelő padok és terek ölelik a tágas utcákat. A kerengő, sétáló, nézelődő, beszélgető, andalgó nép lustán hömpölyög a lágy esőben. Szivárvány szín esernyőkről halkan kopog a kövekre az égbolt könnye. Mintha egy egészen más világba érkeznél. Még téged is hatalmába kerít ez az öröknek hitt nyugalom. Még téged is megérint a varázsa. Az ereszekből apró kis patakocskákba csordogál a víz, szikrázó kígyócskákká nő össze és szanaszét tagolja a kék köveket. Amirában minden nap esik az eső. De az évezredek alatt az esők városát tökéletesre csiszolta a mérnöki alkotó erő, és még ebbe is művészetet csempészett a lakók nagy örömére. A magas házakon susogó növények, csiripelő madarak, himbálózó majmocskák már réges-rég hozzátartoznak ehhez a látképhez. Az utcára nyíló kedves kis boltok, üvegfalak mögül kínálgatják kincseiket. Péksütemény és kávéillat csiklandozza meg az orrodat. Egy kislány épp morzsákat szór a papagájoknak. Itt bolyongsz, hogy megtaláld L'ieren Hanill házát. De hiába nézelődsz végig, elsőre nem találtad meg. Másodjára csak megtaláltad azt a címet mit kerestél. Egy szinttel feljebb, a léhidak végeláthatatlan során át vezetett az utad. Ha lehet, ez a hely fentről még szebb. Innen látod a Mágikus Akadémia merész falait és tornyait. Az eszencia fókusz idáig szikrázik. Még te is érzed a sűrű erőt. Valahogy erősebbnek érzed magad tőle. Valahogy megállíthatatlanabb vagy, magabiztosabb, sérthetetlenebb. Bár nem egészen tudod miért. Végül megtalálod a kúriát. Már kívülről megállapíthatod, hogy nem is lesz olyan könnyű bejutni. A lebegő térről csupán egyetlen kis híd vezet át, ötven méter magasságban az utcaszint felett. Ugyan nem vagy tériszonyos, de ehhez a magaslati levegőhöz még hozzá kell szoknod kicsit. Az árny elfek nem szoktak felköltözni a lombok szintjére. Most kicsit megilletődtél ettől a merészségtől. a felhők, beburkolják a Szenátus nagy épületét. Ha kinyújtanád a kezed, már a felhőket érinthetnéd. Innen feljebb pedig ott a hegy. Ami sötét fekete vigyázó óriásként magasodik a város fölé. Meg kell hagyni, ha másnak nem is, de építésznek kiválóak az emberek. A kúria a hídon túl, magas kovácsolt vas díszkerítéssel van elválasztva az illetéktelenek elől. Bent pedig két ében szín kutyus rohangál a dísz szökőkutak között önfeledten. A ház előtti kert füve gondos figyelemmel van nyírva, a két nagy vénséges fenyő benn pedig méltóságosan tátogatja tűleveles ágait a lengedező esős szélben. Itt már valamivel hűvösebb az idő. De a pára így is szörnyen sűrű. A ködös felhőujjak mindenhová le le érnek. A ház előtt csupán egy hosszú kékes-zőld hajú ardiaant látsz. Sötét, malachit-zöld bőre, langaléta alkata, és sólyom-szem szín nagy szeme azonnal magával ragadja a tekinteted. Még nem nagyon találkoztál a faj képviselőivel. Egy nagy ollóval szépítgeti épp az egyik sövény elburjánzott ágait. Bár az eső zuhog, mindez őt nem zavarja meg abban, hogy mezítláb, félmeztelenül, egyetlen sötét színű hosszú nadrágban munkálkodjon. Még nem vett észre senki. Még akár vissza is fordulhat, de valahogy a kép a külvárosban és ez a ház... sehogy sem akar összeférni. Pedig látod a patinás réztábla feliratát: Hanill rezidencia. Tehát biztosan jó helyen vagy.

Tárgy: Re: Amira óváros Vas. Jan. 23, 2011 4:37 am

Nincs szükségem szánalomra. Együttérzésből köszönöm, szintén nem kérek. Nem kell a város, nem kell a nyugalom, csak robottá válva vegetálva ferdíteni személyes valóságom el. Robotként, egyszerű, előre programozott lét. Érzelmeim utolsó morzsáit is felemésztve. Nem akarom ezt… Nincs szükségem rá… Kék égre vágyok, ám csak sötét felhőket látok. Lételemem gyilkolnám, maró fájdalmam morzsolnám, kitépném szívem, el hozzá, szándékolatlan szadista karmai közé. Lelki prostutíciót vállalván gyilkolja lelkét áltatván, hitetgetvén, reményt keltvén prédájában, holott nem áll szándékában ténylegesen ártani. Mégis sebez, kegyetlenül mártja beléd a kést, ártalmatlan, komoly megjegyzésekkel követve apró utalásait. Kétértelmű célzás, szánalmas teremtményt kreálva, segítséget nem igényelve, nem merve, pedig bólogat, egyet ért. Én azonban nem válhatok űrrel kitöltött robottá. Nem vagyok olyan, mint ők, megtartom személyiségem utolsó darabját, tiltakozás ellenére mégis dobban, dobban, dobban… Verdes, üvöltésre kényszerítve, falat azonban hiába építek, újra s újra s újra s újra lerombolódik. Ugyanis végeztem életemnek szánalmas szakaszával… Magam sem ismervén be, változtam. Pozitívan s negatívan… Régi hibák helyett jött temérdek új, mégis emberibb vagyok, mint ezelőtt valaha. Csak kék eget… napfényt… életet… Nem többé sötét fellegeket, borús felhőket, nem kellenek, elég legyen már…
Elvesztettem mindent, mi még cseppnyi reményt adna, őrületem végső fázisa mégis arrébb van. Hisz erős vagyok, tudom. Belül mégis kopár vagyok, új hajtások nem virágzanak sivatagban, s csak korhadt, üresen kongó fák maradványai sikoltoznak segítséget várva, könyörögve, szánalmassá válva. Kérdés, ha már mindent elvesztettem, ábrándot keltő reménysugár is gyilkos lövedékké válva találta el hátam, mégis miért csinálom tovább? Csak az élet ösztönei tartanak életben? A gyávaság? Félelem fájdalomtól, rothadó húsom látványától? Lelkem már rég kirohadt… Nem értem, nem értem, nem értem… Megtehetném, végleg kiszállok Életnek nevezett, ám csak csalódásokkal s kihasználással járó csapdákba esek újra s újra. A boldogság csak egy fogalom, jelentésével tisztában vagyok, ám csak ideiglenes, elérhetetlen állapot. Érzelmek is csak szavak… Gyilkos szavak, melyek addig jók, amíg csak szavak maradnak. Nem kell nekem tapasztalat… Nem kell a napfény. Nem kell a lelki prostitúció. Sírva élvezem a teljes megaláztatást, legyenek feltétlen tökéletességet s tapsszóra mindent akaró robotok bármily szadisták.
Tökéletesség ugyan nem létezik, hiába is állítom, visszatér inkább szánalmas halandók hétköznapi, üres tevékenységeihez ezáltal még üresebbé válva, holott kitölteni akarja sosem volt, takarni próbált lelkét. Maszkom mögül most kilépek, s tán áruló otthonába lépek. Megkörnyékezve kúriát célzom be még bennem is csodálatot kiváltó lakájt. Mert hát csak az lehet… Növényekkel, borkokkal bajlódó, ám mindezt bizonyára élvező entitás a hídon túl vár rám. Nem szándékozom képességeim használva környékezni meg célpontom, hisz még Nekem sincs esélyem nálam magasabb képzettségű őrük ellen. Őrség pedig biztos van… Ilyen helyet nem hagynak biztonság biztosítása nélkül.
Lélegzésem magaslat lévén nehezebb, s fülemben monoton zúgás jelzi, szervezetem nem szokott hozzá hirtelen környezetváltozáshoz.
- Én kérek elnézést, amiért tevékenységében zavarom… Házhoz tartozó nemest keresem. Randevúra hívtak… Személyes ügy, L'ieren tisztában van érkezésem ügyén. – szólítom meg növényeivel foglalkozó ardiaan-t. Biztos eme számomra csak hallomásból ismert faj képviselőjével van dolgom. Ami meg felelős füllentésem illeti… Hazugságot nem közöltem. S ajánlom számára, gyanakvás helyett vezessen összekötő kapcshoz. Ha már napfénnyel nem találkozok, fekete felhőim mellé sikert hadd könyvelhessek el. Nem, nem kell… Szánalom, nem kell…

//Bocsánat az esetleges OOC-ért… Muszáj volt kiírnom magamból…//

Tárgy: Re: Amira óváros Vas. Jan. 23, 2011 12:39 pm

Jól megforgatta a nagy kést szívedben ez a gyönyörű táj. Itt mindig folyik a víz, ami erősebb a vasnál, kőnél, hegynél. Téged is morzsol szüntelen, míg végül lekanyarítja lelkedről a kiálló, tüskés darabokat, s csak az marad, mi simulékonnyá tesz. Hiába vágysz napfényre, itt nem sokszor esik ez meg. Délen, a ködtenger felé vezető sivatag szélén, állandóan süt a nap, de arra sem jártál még. Mindegy van időd, van még bőven. Hisz fiatal vagy, pár ezer év, míg partot ér benned a halál. Te lassan változol, nem kell soha sietned sehová. Még is hajt benn a mohóság és az üresség, ez a motorod, csak kár, hogy kiszikkad kebledből folyton homok hullik közé. Közelítesz. Minden lépéssel közelebb szívedbe mászik egy rég nem ismert érzés, a nyugalom. Az adriaan aurája ilyen, te is a természet gyermeke vagy, légy bármily heves és megkínzott, összeszabdalt, az életerejének kisugárzása rád is hat. Közeledtedre nem figyel fel még, de már hallod az olló nyisszantásait. Mikor elérsz a kapuhoz akkor néz feléd. El is indul. Sötét ében tekintet olyan mély akár egy fekete kút. Minden magába szív. arcán a fehér tetoválások szinte világítanak a félhomályban. Az egyenes vonalak nem mondanak számodra semmi.
- Hahó kis hölgy. -int feléd mosolyogva, leteszi maga mellé az ollót, s egyetlen kézmozdulattal csendre inti a z épp feléd ugató, acsargó kutyákat. Az ebek azonnal meghunyászkodnak akarata elől, s hűen hátrébb tántorognak, majd leülnek. Míg közelít a kapuk felé megsimogatja az egyik buksiját, mire az farkcsóválással törleszkedik a kezéhez.
- Csiba te...így kell üdvözölni a kedves vendéget? Ezért még számolunk...! - néz rá, a kutyák hátrahúzzák fülüket és a földre lapulnak. Úgy tűnik minden szavát megértik, vagy nagyon be lettek idomítva. Majd rád néz a férfi. Jó két fejjel magasabb nálad. Valami furcsa érzésed van még a békén kívül. Valami, ami azt súgja egy biztos nem csak egy kertész, vagy egy lakáj.
- Üdvözöllek Téged- mondja és ki is nyitja a kaput, majd arrébb áll, hogy bejöhess.
- L'lieren úrfi biztosan nincs most itt, és biztosan nem vár téged, mert jelenleg haza utazott, hogy elmondja a tragédiát. Most csak én vagyok itt. Én vagyok minden élő őre ebben a körzetben. A nevem Kryer Nyr'saah.-mondja, majd alázatosan meghajol. Majd gyanakodva felnéz,hátra tűzi azt az élénk színű hajzuhatagot, ami az arcába hullott.
- Lehet, hogy elfelejtett volna szólni?.. Hmm...igen az úrfi mindig siet. Elfek...hehe. - majd visszatekint rád kissé szórakozottan.
- Mármint, sajnos nincs a közelben, nyugaton van, Mitnoniában. De ha megfogad egy jó tanácsot a kisasszony, most ne menjen utána. Szörnyen megviselte ez az egész. Mondta, hogy senkit nem akar látni. Kérte, hogy vigyázzak addig a csibészekre. Annyira röstellem... de jöjjön beljebb, hiszen bőrig ázott. Biztos jól esne egy forró tea. Nehogy nekem megfázzon.- mosolyodik el, s mire feleszmélsz, a keze már a válladon, hogy beljebb terelgessen aggodalmasan. A mozdulatát ez a hosszú kékes szín hajfüggöny úgy követi, akár a fűzfát a leomló ágak. Igen egy kicsit tényleg ilyen. Nem érzel ártó szándékot, inkább tényleg csak miattad aggódik.

Tárgy: Re: Amira óváros Kedd Jan. 25, 2011 3:23 pm

Szív? Mégis milyen jogon érdemeltem ki? Arra neveltek, könyörületet ne ismerjek… Mégis összeszorul s mardos, belülről éget s fojtogat, ha nagy szemű, bundás élőlény elhagyatottságával találom szembe magam egy utcán. Nem bírván hátat fordítani neki csodálom, hezitálok, ám végül mégis úgy döntök, rohadásuk nem az én problémám. Nem én juttattam őket oda, ahol vannak… Foglalkozzon vele más, akinek van elég felesleges aranya s szabadideje velük nyűglődni s tutujgatni őket! Még a végén szaguktól vagy elhullajtott szőrük alapján azonosítanak be egy-két politikus eltevése után! Skandalum! Megtörténését akadályozva akadályozom megtörténését csúfos bukásomnak! Nem áll szándékomban újra ketrecben várni végítéletem napját. Igaz, cellából úgyis újra szabadulnék… Ha egyszer megtettem, újra fogom. Hisz az élet nem más, mint ismétlések periódusa. Habár új dolgokat folyton tanulsz, mégis csak ismétled ezután őket.
Ardiaan számomra is bűvös, csodás, bámulatos faj. Nyugalommal s békességgel tölti el puszta kisugárzása zaklatott lelkem, zihálástól megfáradva végre valódi pihenőt találhatok kellemes aurájú entitás közelében. Pirosból hirtelen váltva át zölddé, felfrissülvén, paranoiából végre leadva lépek be számomra is nyitott kapun pillanatra teljesen elfeledvén csodálat tárgyának jelenlététől jövetelem, érkezésem valódi indokát.
- Igen, igen, előfordulhat… – helyeselek szavaira a kifaggatni való célpont szórakozottságát illetően, holott csak késve észlelem, valójában mire is bólogatok oly serényen. Szemembe omló hajzuhatagom hegyes füleim mögé tűröm – kikérem magamnak, amit a fajtámról mondott. Engem senki se hasonlítson ahhoz az átkozott kis tetűhöz. Én más vagyok, jobb vagyok – ezzel minden bizonnyal Nyr’saah úr is tisztában van.
- Általam keresett személy mikorra ér vissza? Valóban fontos lenne vele találkoznom… Hisz meghívtak. – borzongok meg meleg keze alatt – hiába, számomra oly idegen az efféle emberi érintés. Szokatlan gesztus, mely magasan racionalitásom felett áll. Értelmet nem találok benne, már-már zavaró, magabiztosságom egy csapásra porrá zúzó, mégis biztonságot adó, barátias érintés, mely azt súgja, bízhatok benne – hisz olyan nincs, hogy tévedhetek, nemde? Csak egy teára… Tán kúriában találok még nyomot jövetelem ügyén…

Tárgy: Re: Amira óváros Csüt. Jan. 27, 2011 3:40 pm

Kryer lassan beljebb tessékel téged. Az ajtó nyitva, a kutyusok is eztán barátságosan közelítenek feléd. Tartják a buksijukat, hogy megsimogasd őket. Jószerével körülrajonganak téged. A kis sétát az udvaron az ardiaan férfi némán tette meg az oldaladon. Mintha a szavaid csak úgy átmentek volna a fülein. Már épp kezdtél volna türelmetlenkedni, hogy figyelmen kívül hagyta a kérdésed mikor az ajtóban megszólal.
- Nos nem tudom... nem mondta meddig lesz el... csak azt mondta nekem, hogy vigyázzak a kis fickókra, mikor épp erre járok. Ma épp erre jártam. Nagy szerencse, hogy megtaláltam a kisasszonyt. Az úrfi úgy elviharzott a kérése után, hogy színét se láttam. Nagyon röstellem, de szerény személyemmel kell beérnie. - kicsit sóhajt, majd előzékenyen előre enged téged az ajtón. Odabenn ízléses, krém és kék színekbe pompázó festett falak, akvamarin kék függönyök, porcelánvázák díszlenek. Az egész ház sugallja magából a nemességet. Még is nem eltúlzott, nem hivalkodó, valahogy még is otthonnak látszik.
Kryer beljebbterelget, mint a tyúkanyó a csibéket, a konyha felé. Ott feltesz egy kancsót a tűzhelyre és kikészít két csészét.
- Mangácskát még nem láttam itt. Igazán nem szeretném megsérteni... tudja nem nagyon figyelem az ittlakók életét, csak úgy a része vagyok. De mintha az úrfinak menyasszonya lett volna...- néz rád miközben nekidől a márvány konyhapultnak. Kicsit elgondolkodó tekintettel
- Vagy talán az apjára emlékszem még? Hm...nem ártana naplót vezetnem hehe...-már épp nyitotta volna száját egy újabb szólamra de ekkor közbeszólt a felforrt víz fütyülése.
- Pont időben! Ez majd felmelegíti...- mondja és tölt neked a csészébe. Miközben ide bejöttetek láttad a képeket, ez a család nem túnt olyannak ahol a fiú megöli az apját. Egyre több a kérdőjel. A képek többségén öt alak szerepelt. Egy nő egy férfi és három gyermeki arc. Két fiú és egy leány. A kisebbik fiú L'ieren. De minden képen boldognak, fesztelennek tűnt. Nem igazán tudod összeegyeztetni azt az arcot a piacon, azzal akit ezeken a képeken látsz.

Tárgy: Re: Amira óváros Szer. Feb. 02, 2011 2:15 am

Nem vagyok hozzászokva állatok közelségéhez; saját teendőim mindig fontosabbak voltak annál, hogy út széli macskákkal s kóborló kutyákkal foglalatoskodjak. Ugyan hiányzik ama szinte teljesen érintetlen környezet, s a természet közvetlensége, mely szülőkörnyezetemben körülölelt, én a túlélésre specializálódtam – nemet kellett mondanom bizonyos dolgokra, megfosztva magam újabb s újabb, kicsinyes, földi örömöktől. Mindebbe már évszázadok óta beletörődtem; számomra Élet fáján nem terem más, csak elszáradt levél, fonnyadt növény, korhadó gyökér. Istenek már rég sorsomra hagytak, s nem is nevetnek, csak eltűntek, nyomtalan, nyomhatatlan nyomorban nyavalyogjak nyaggatva nyavalyás nyámnyilákat, kik isteni felelősségük sem képesek vállalni. Elvesztettem a hitem… az utam… Már nem vagyok önmagam.
Motorként csak éltető ösztönök funkcionálnak – fajtámra általánosan jellemző kíváncsiság bennem már rég ellankadt holmi újdonságok, személyek, helyzetek, rejtélyek iránt. Most azonban vállaimról levehető a sújtó teher; ugyan éberségem lankadatlan, hisz szégyen lenne, ha emiatt mondanék csődöt, valami mégis felfrissít. Talán a környezet teszi, vagy az igazán szívélyes vendéglátás… Végül is, lényegtelen. Bár kezeim önkéntelenül is combjaim felé tévednek – a rájuk erősített fegyverek miatt - , ugyanis akad egy olyan pillanat, mikor valóban azt hiszem, lebuktam, s itt a vég. Pattanásig feszült idegek – a gyanú viszont elillan. Javamra válik, Kryer feledékeny elmével s enyhe szenilitás problémájával küzd. S kellően kidolgozott izomzattal, melynek látványa kedvemre való, holott külső jegyét nem mutatom, miszerint ilyen szinten nem zavar ardiaan felső ruházatának hiánya.
- Köszönöm a szívélyes vendéglátást… L’ieren semmit sem mesélt a családjáról, a festmény viszont felhívta a figyelmem. Igazán szép kúria… És Ön? Kételkedek benne, egyszerű beosztottal lenne dolgom. – kortyolok bele a teába, bár kicsit óvatlanul, a lé ugyanis a kelletténél még forróbbnak bizonyul, s kissé megégeti a nyelvem. Kissé tán kapkodva teszem le a poharat célt szolgáló berendezési tárgyra, igyekezve lehető legkisebb jelét mutatni annak, esedéktelen baleset ért. Különben is, ki hinné pont rólam? Rólam… ugyan már… esélytelen.

Tárgy: Re: Amira óváros Csüt. Feb. 03, 2011 10:39 am

Mikor róla beszélsz magára mutat, s szerénykedve nemlegesen inti meg a kezeti.
- Á dehogy én? Háh mint alkalmazott... hehe ez jó. -hahotázik nagyot. Kicsit hirtelen váltott hangulatot, számodra ez elég feltűnik. A belváros óta elg nagy nyomást érezték, de most már a nyakadat tennéd arra, hogy itt valami turpisság van.
- Azt hitted kertész vagyok igaz? Hehe... majdnem, most csak druida, én vigyázok arra, hogy ami fontos az megmaradjon. Az emberek és a civilizáció hajlamos mindent összerondítani maga körül, én pedig nem hagyom. Még is csak önérzetes vagyok a rokonaimmal nem?- néz ki, és belekortyol a teájába.
- Amúgy Queyd, miért futsz egy ilyen balfék után? Annyira nyilvánvaló, hogy nem hozzád való, csak rád kell nézzek. Neked már nem kell több csalódás nem igaz? -emeli vissza a tekintetét rád és sötét szemeiben megcsillan a fény, odakinn elállt az eső. Akaratlan is, mikor ebbe a nagy fekete szemlencsébe bámulsz a képzeleted kitölti az űrt a múlt képeivel, de szerencsére azonnal kiszakadsz ebből a kínzó űrből. Mert Kryer feltekint a plafonra és tenyerét végighúzza homloktól állig.
- Ja de idióta vagy... pedig most megfogadtam, hogy tökéletes lesz a belépőm. Ehh.. de neked folyton hivalkodni kell...- bökött ujjával a levegőbe, aztán visszanézett rád.
- Ne aggódj mindjárt vége, csak vitatkozok magammal, néha összekeverem, hogy mi volt a jövő és mi lesz a múlt... hehe.- majd megint oldalra néz mintha állna ott valaki.
- Most miattad meg kell néznem a szövegem! -mondja haragosan és baljával csettint. Kezében pedig egy hatalmas régi könyv jelenik meg, sötétsárga lapokkal, fekete bőr borítással. Kissé poros lapjai azonban teljesen üresek. Ahogy felüti, hosszú ujjait egy láthatatlan sorra böki és halkan olvasni kezdi.
- Megszületik, növöget, árulás...aztán kitaszítottság, magány, kicsit lüke...abszolút az én ízlésem...igen eddig tiszta... Aztán jövök én felforgatom az életét, és ő meg ellopja nekem a... hupsz ez már a jövö...még a végén fenékbe billentenek, hogy elmondom neki. - majd becsapja a könyvet és az készségesen eltűnik. Kryer pedig mosolyogva rád néz, kicsit visszarázódva a higgadt régebbi önmagába.
- Lehetne, hogy elfelejtsd magadtól az utolsó öt percet, onnantól, hogy tudom a neved, pedig nem is mutatkoztál be, nem vagyok valami perverz kukkoló vagy valami, leginkább egyesek szerint "kissé őrült" vagyok, na jó a "kissé-t" nem szokták mondani. De alapjáraton én vagyok a legsegítőkészebb és leghatalmasabb bolond, akit valaha is láttál ^^.- mondja bólogatva kissé hozzá, nem egészen tudod hogy mist bohóckodik még a kedvedért, vagy itt valami komoly van. De a varázslat azért elég érdekesen sikerült, érzed, itt most rólad van szó végig. Valami célja van veled, még sem érzel rossz hátsó szándékot. Leginkább ha felé fürkészel kaotikus kavalkádot érzel, sosem tudni, hogy ő a következő pillanatban mit fog csinálni, de bántani nem akar téged.

Tárgy: Re: Amira óváros Hétf. Feb. 21, 2011 5:32 am

Ez talán az a pont, mikor szégyenkezve, nem lelkendezve kéne blamázsban éreznek magam. Hah! Még mit nem! Az érzések halottak, nem élek velük. Számomra nem kell többé szégyenérzet, legfeljebb felelősség. Ezáltal nyugalom van, felelősségre objektívan tekintve foglalhatom el magam, tehetem dolgom, belső gátak tovább nem akadályoznak, legfeljebb külsők, ám erőm erre való erőm, melyet önnön magam hasznára fordíthatok. Csak újabb gyilkosságok, melyek senkit sem érdekelnek. A felszínen igyekeznek úgy tenni, mintha számítana, ám valójában csak ezzel palástolják, ők maguk mily esendők, gyengék, patetikus, szánalmas féregfajzatok! Hisz úgyis jön a régi helyére új, senki sem pótolható, mindenki esendő. Én is esendő vagyok, és vannak millióan, kik helyemre léphetnének – azonban mi történik akkor, ha számomra nincs hely a világban? Nem, számomra semmi sincs, rendeltetésem elveszett, utam már rég elfeledtem. Értékesebb lettem-e attól, mert elértem, senki se tudjon a helyemre lépni? Vajon érek-e egyáltalán még valamit? Bármit…
Nem létező érzelmeim azonnal maszk mögé rejtem. Nem vagyok idióta – jól emlékszem, nevem nem említettem. Nem hinném, gondolataim lopták, hisz nem ízlelgettem nevem s rendeltetésem nyelvem hegyét, agyam tekergőzésében pillanatnyilag nem szerepelt jelzőm. Jelzőm, melyet még felmenőim aggattak rám. Felmenőim, akik képtelenek voltak bízni, hinni, képtelenek voltak még egyszer hazavinni. Mégis hiányzik, ott legalább szerepem volt, jövőm, céljaim.
Bekattant entitás, kit kerülnöm kéne… Teáscsészém komótosan letéve tápászkodok fel ülőhelyemről azzal a szándékkal, egyszerűen távozzak. A könyv… viselkedése… Teljesen stikkes! Kiábrándító, taszító, undorító! Nem kívánok részt venni egy Bolond vicceiben, inkább maradok tovább magányos Remete, ám legalább bölcs maradok, konfúziótól megóvom magam. Nem beszélve arról, múltamról túl sok szeletet ismer… még ha valóságban nem én árultam, hanem engem árultak el. Nekem fordítottak hátat, engem használtak ki, engem akartak átverni. Hisz kellett a bűnbak, az mindig kell.
- Hibbant kobakhoz dinka személy… infantilis lény vendéglátását tovább nem kívánom élvezni. Most még kíméletes leszek, egyszerűen elhagyom… s téved, rossz ajtón kopogtat. Nem vagyok tolvaj. A viszont látásra. – fordítok számára hátat, s ha erőszakkal bent nem tart, hagyván eddigi fáradozásaim próbálom elfelejteni nem csak az elmúlt öt percet, de az elmúlt napot is. Nincs szükségem egy Bolondra. Én nem fogom pátyolgatni ezt a csecsemőt. Igen, igen, bizonyára csak álmodok, hisz ilyen a valóságban nem létezhet. Még hogy könyv, és ez az abszurd álomfigura…

Tárgy: Re: Amira óváros Hétf. Feb. 21, 2011 9:28 am

Minden nyugodt körülötted de ahogy lépnél a tagjaid nem mozdulnak, egyszerűen nem engedelmeskednek. Érzed az izmod feszül, még sem hajlik a láb, mégsem lódul a kéz, még a szemedet sem tudod elmozdítani. Fél pillanat az egész, míg újra képbe nem kerül a bohókás fickó.
- Hogy szökik... de édes. Kár, hogy előlem még senki nem lépett meg. Kizárt, hogy tévedjek...neked kell lenned, akit keresek.- mondja majd becsukja előtted az ajtót.
- Amúgy meg.. nincs igazad. Lopsz... méghozzá életekkel, érdekedben áll ölni, megteszed, pénzért. Amit én akarok ahhoz nem is kell megölnöd senkit, ha ügyes vagy.- mondja a férfi és homlokon pöccint, mire újra leülsz a fenekedre a széken. Akár egy rongybaba érzed tagjaid újra mozognak. Ő pedig az ajtónak dől és nagyban gondolkodik.
- Na jó az elején kicsit ravasz voltam... mert nem is az igazi nevemet mondtam, de hát na, talán ennyit megtehetek, hogy végül is azzal a névvel születtem le. Pedig megígértem neked, hogy ezúttal nem álmaidban foglak zaklatni...mert azt utálod, erre tessék... most ez se jó. Nagyon nehéz ám neked megfelelni. - mondja méltatlankodva. Te nem értesz semmit, de egy halovány érzés kezd lelkedbe lépkedni. Mintha ez már lett volna, megtörtént volna, az egész szituáció ismerős lenne.

Tárgy: Re: Amira óváros Hétf. Feb. 21, 2011 4:57 pm

Nem, nem fogok úgy ugrani, ahogy mások fütyülnek. Többé nem… Talán nyomorékká váltam, egy lelki defektes szemétté, egy eldobható, használt ronggyá, egy senkivé, fajtám szégyenévé, pótolható, lényegtelen részecskévé, azonban büszkeségem még így is nagy. Nem vagyok hajlandó engedni, marionett bábuként vezessenek, pórázra kötve irányítsanak. Nekem szabad akaratom van, legalább ezt hadd tartsam meg! Görcsösen kapaszkodva az utolsó szalmaszálba ragaszkodok legalább az illúzióhoz, hogy szabad vagyok, hogy mindent megtehetek. Legalább ennyit hadd kapjak vissza az Élettől… mert kijár nekem.
Fejemben lévő zavart a lény csak még inkább elmélyíti, megkavarja, tovább sűríti a lény. Olybá tűnik, túl nehéz kérés, egyszerűen hagyjon békén. Újra győzköd, itt nincs tévedés, pedig van: igaza van, gyilkos vagyok, fertőztem be kezeim ragacsos, rubint szín folyadékkal, de becsületem megköveteli, tulajdontárgyakat ne tegyek magamévá – legfeljebb, ha tulajdonos már eltávozott, s így úgy sincs többé szüksége rá.
Izmaim bénulnak, pislogás rettentően egyszerű művelete lehetetlen műveletként ölt nyelvet rám. A helyzet, mégis ismerős, deja vu érzése felállítja hátamon a nem létező szőrt – mi, elfek ugyanis nem szőrösödünk hajunkat leszámítva, hisz az hogy nézne már ki?
Nem tetszik, homokzsákként dőlök el pöccintéssel. Távozási kísérletem kudarca azonban nem jelenti azt, hagyom majd, kénye-kedve szerint játszadozzon velem. Nem izgat, ki ő… csak hagyjon ki életéből. Így is túl sokat dúlt fel az enyémből. Nem engedhetem, felforgassa azt az apatikus nyugalmat, melyet kemény munkával elértem. Hisz elértem! Elvesztettem érzelmeket, elpusztítottam, géppé váltam, robottá! Becsületes robottá…
- Ismered nevem, olybá tűnik, múltam szeleteit is kinyomoztad. Válaszolj… miért jó nekem az, ha hallgatok rád? Nem vagy te senkim… Hagyj ki a problémáidból. – térnék vissza életemhez feledvén mindazt, ami itt történt. Nem, ezt a napot nyomtalanul törölnöm kell fejemből. Csak térhessek haza… s garantálom, elkövetkezendő hajnalban már csak kacagni fogok minden történten.

» Amira Óváros utcái
» Amira külváros
» Amira Városa