Amira Óváros utcái

Tárgy: Amira Óváros utcái Szomb. Jan. 22, 2011 7:46 pm

Mirtagor Hagar

Miután a Villia-ban már elteltél a biztos győzelem tudatától, s az újabb pohár nemes nedű ízéhez ez az édes felsőbbrendűség is hozzáadódott, kicsit hátradőlhettél. Eztán egyenlítetted a számlát, és elégedetten kisétáltál, hogy beszállj a luxus suhanódba. Legalább is melindultál, ugyan is már az étterem üvegén keresztül észrevetted, hogy kinn némi meglepetés vár. Látod, hogy odakinn két hosszú fekete köpenyes, sőtét szemű ardiaan áll. Majd földig érő sötét smaragdzöld hajukat lustán lebegteti a szél. A jelvényeik nincsenek, de ez a ruházat uniformisnak tűnik. Az ardiannok ikreknek tűnnek, sötét grafit szürke arcukon fehér, vastag, vonaltetoválások díszelegnek. Az egyetemen sokat tanulhattál a különböző fajok kulturális szimbólumairól. Ez a két fickó szinte biztosan harcos. A jelkódolásra ugyan nem emlékszel valami fényesen, elvégre nem ez volt az ami leginkább érdekelt a padsorokban ülve, de szinte biztos, hogy azok a merőleges, párhuzamos, kacskaringós ujnyi vastag vonalak, mik az arcukon vonulnak, nem átlagos képességeket mutatnak. Tekintetük komoly, még is kiegyensúlyozott. Érezed hogy rád várnak, érzed a kiedzett türelmet, a hideg engedelmességet, a lágy nyugalmat, ami ezt a fajt annyira jellemzi. Nem is pontosan tudod hogyan, de általában nagyjából meg tudod becsülni a hosszú életű fajok korát is, abból amit éreznek. Nos ők biztosan túl vannak az első ezer évükön. Már érzed hogy kiszúrtak, még sem lódul meg feléd a türelmetlenség felőlük. Még csak egymásra sem néznek. Hátrakulcsolt kezeikkel békésen megvárják míg kifáradsz. Tudod, hogy lehet most bajban vagy... Előfordult már egyszer-kétszer, hogy egy kellemetlenkedő szenátort a többiek eltettek láb alól, de azt nagyon csendben, nagyon fű alatt szokták intézni. A köztudat általában nem is értesül róla, olyan tökéletesen megkreált balesetek, vagy épp egyéb dolgok mögé szokták leplezni az ilyesmit, hogy igazából nagyon nagyon észnél kell lenni ahhoz, hogy rájöjjön valaki, az politikai gyilkosság volt. Hogy ideküldenének kettő fejvadászt, szinte kizárhatod, ez túl feltűnő ahhoz. Valami más lehet itt a dolog nyitja. Már érzed is a feléd csillanó nagy sötét lencséjű ardiaan tekinteteteket. Immár nem bújhatsz el előlük.

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Hétf. Jan. 24, 2011 3:52 am

Igen! Csattan agyamban az elégedett felkiáltás, miközben nekiállok kortyolgatni a második pohár igen finom nedűt. Minden korty egy újabb örömteli harsonaszónak felel meg. Elkaptam azt a vén elfet és most már biztos a győzelmem a szenátus hatalmas kupolája alatt. Ha a vén Bellárum mellettem szavaz, követőinek hosszú sora lép ugyan arra a folyosóra, hol csak egy kijárat van, és nem lehet megfordulni. A sereg végre megkaphatja a hőn áhított tankját a győzelem kivívásához, a fiamról pedig elmondhatom, hogy nem egy értelmetlen háborúban feláldozható húsként veszett oda.
És ha a vezérkar tudomást szerez a Haderőreformról, talán a lelkemre kötnek pár olyan egyéb fegyvert is melyet eddig nem mertek a szenátus elé tárni, így én lehetek majd szószólójuk a begyöpösödött vén idióták előtt. Arcomról a mosolyt le se lehetne vakarni. Úgy ülök ott az éttermi asztalomnál, mint valami kiskirály, nem árthat nekem senki. Olyan jó a kedvem, hogy megfelejtkezek magamról és az időről is, bár vacsorázni nem ártana hazamenni, de drága kedves feleségem, úgyis megérti majd, hogy egy ilyen nagy győzelmet meg kell ünnepelni, sőt, ha végzek a borral, hazamegyek és elviszem az Ó-város legelőkelőbb éttermébe. Erre tudatosan egy nagy korttyal leküldöm az isteni nedűt, bár tudom, hogy ez szegény ital meggyalázása, ám vár rám, aki szeret, vagyis akik szeretnek, Mortinak is jár egy nagy tál, édes szószban tocsogó palacsinta.
Magamhoz intem az egyik pincért és hitelplakettem segítségével egy édes mosoly kíséretében kiegyenlítem számlám, majd aki jól végezte dolgát, mert hát jól végeztem dolgom, nekiindulok a kijáratnak.
A Villia hatalmas ablakain keresztül, azonnal kiszúrom a járművem mellett ácsorgó két igen kétes kinézetű alakot. Elkezdem ruhámat igazgatni, mintha csak nem akarnék gyűrötten az utcára lépni, de belül magamban azt mormogom, Filip az istenedre, már ha egyáltalán van olyanod, ugorj ki a kocsiból és tereld arrébb a két fickót, illetve ardiaant, de sajnos hiába simítom frissen vasalt állapotba a ruhámat, nem történik semmi. A két smaragdhajú csak áll ott és engem vár, nem tudok más elképzelni, rám várnak.
Talán a szenátus küldte őket, vagy a vén szemétláda ennyire elővigyázatos volt. Még csak épphogy révbe érek, és máris el akarnak tenni láb alól. Kezem elkezd matatni kaftánom oldalsó zsebébe, de hol eddig a kommunikátoromat hordtam, kezem most csak a zseb bársonyos belseét tapintja.
Nem ez nem lehet, az a vén szennyes ennél sokkal finomabb megoldáshoz nyúlba.
Filip, most hol a fenébe vagy, biztos valami bóvli fejlesztési vackot analizálsz, amit abból a pénzből készülsz megvenni, amit eddig nálam kerestél.
Az a hidegség, ami a két lény egészéből fakad, egyszerűen a földbe döngöli finom érzékszerveimet, de nem álldogálhatok a kirakat előtt, mint valami szerencsétlen reklámfigura, előbb, vagy utóbb ki kell lépnem az utcára. Neveltetésemből és fajom akaratosságából adódóan, nagy levegőt veszek, hogy a két „orgyilkos” ne lásson rajtam semmit, kitárom a Villia ajtaját, kedvesen biccentve a legközelebb álló felszolgálónak, még odabökve neki.
-Majd legközelebb tovább maradok! –mosolygok kedvesen, de mosolyom egy pillanat alatt átcsap hideg tekintetbe, és színtelen arckifejezésbe, amint az utcafrontra fordulok, szemben a kettő alak felé, akik értem jöttek.
Nem nagyon vagyok otthon a harci tetoválásokban, de az elsőre is leesik, hogy ők nem a kedvesebb nővényekből valók, ők azok, kik szúrnak, és már mérgeznek is, vagy ami még rosszabb eltesznek úgy befőttnek, hogy családom hónapokig meg se tudja mi történt velem.
Lépteim kimértek, de akaratlanul is néha meginognak, nem vagyok az a mártírfajta, szeretném sokra vinni, de ha lehet elhunyás nélkül.
Lépteim lassúak, talán túlontúl is azok, kezem még egyszer utoljára áttúrja kaftánom zsebét, de nem találom a kommlinket, Filip, most nem segít, hacsak már nem deaktiválta ez a két farönk.
Tartásom egyenes, felkészült a halálra, mikor elébük lépek, még szerencse, hogy egy külön névsor őrzi azok nevét, kik halálom esetén gyanúba keverhetők, valamely húzásom végett, legyen az politikai, vagy magánjellegű.
-Az urak elállják az utat a suhanóm ajtajához! –emelem rájuk igen borúlátó tekintetem, melybe próbálok a helyzet ellenére minél több derűt kölcsönözni…

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Hétf. Jan. 24, 2011 1:05 pm

Mikor kilépsz egyszerre néznek feléd. Közeledéseddel arányosan élesednek ki a természet feletti érzékeid. Nem érzel gyilkos szándékot, haragot, vagy bármi ilyesmit. Csupán céltudatos erős hitet. Már-már oly erőset , ami megközelíti a fanatizmust. Úgy, mikor másfél méter távolságra érsz, meghajolnak feléd az illetők.
- Sajnáljuk, hogy éppen egy ilyen jeles alakalomkor kell kellemetlenkednünk Hagar szenátor. - kezdi a baloldali ardiaan mély, lágy, búgó hangon. Azonnal letaglóz a nyugalom. Már beszéltél a faj képviselőivel, kicsit olyan velük beszélni mintha benyomta volna egy adag nyugtatót véredbe.
- De higgye el az ügy halaszthatatlan... Magát sem fogjuk bántani - mondja neked a másik, jobb oldali mintha csak a fél gondolatát vette volna át és az ő hangjával szólt volna.
- Mi az Energiapalotából jövünk... a gyermeke miatt.- szólal meg megint a baloldali. Nah, hát az Energia palotáról az egyetemen, konkrétan nem tanítottak semmit, bárki aki rákérdezett, miért olyan fontos az az épület és miért nem lehet róla tudni semmi, azt elintézték azzal, hogy államtitok. A szenátusi éveid alatt, nem ez volt az első olyan vakfolt amiről senki sem tud semmit. Valami torokszorító, fájdalomérzet kap el és egyre jobban szorít össze. Most hogy jobban megnézed őket, a hajzuhatag alól, két oldal kicsillan a fülük fölül egy szerkezet. Valamilyen implantátum lehet, egy lapos kijelző vibrál enyhe kékben.
- Ha tanácsolhatnánk, akkor kérem fáradjon velünk, jobb lesz, ha útközben tájékoztatjuk.- intett a jobboldali férfi egy kicsit arrébb álló nagyobb, a hadsereg címerével fémjelzett suhanó felé.

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Kedd Jan. 25, 2011 11:20 pm

Mindkettő meghajol, tehát nem lehetnek orgyilkosok, vagy az igen művelt fajtából. Ha valóban azok is, álcájuk tökéletes. Utoljára a katonai titkosszolgálat egyik hadnagyán láttam hasonló egyenruhát.
Megszólal az egyik, talán ő lenne a felettes, nem hinném, ugyanolyan a ruházatuk, a viselkedésük, és nem látok semmi rangjelzést, mely megkülönböztetné őket egymástól.
Aridaan, nem szeretek velük beszélni, félreértés ne essék, nem faji az előítélet, de ha megszólalnak olyan érzést keltenek bennem, mintha máshol járnék. Nem jártam még utána a dolognak, de lehet, érzékenységem mások indulatai, érzelmei iránt lehet az oka. Valljuk be egy fának se sok érzelme lehet, és csúnya ezt méltatni, de ők növények, jómagam pedig, elméletben egy ragadozó nagymacska vagyok.
-Sajnálhatják is. –nyelek egy nagyot, leplezendő félelmem nem is, olyan kicsi csíráját –Bármi dolguk van velem, előbb egyeztessenek Filippel, a személyi asszisztensemmel. –vágom oda durván.
Egy katona ismerősöm mondta, a legjobb védekezés a támadás. Ám semmit nem használ, a másik ugyan olyan színtelen érzelemmentes hangon folytatja, amit társa elkezdett, mintha nem is osztottam volna ki az útjukat, a magam finom burkolt módján.
Energiapalota! Kerekednek el szemeim, sőt, mérget vennék rá, hogy ovális pupillám is elgömbölyödik a hallottak után. Gyermekem miatt! Előző gőgöm és tartásom feléjük valós, tényleges félelembe kezd áthajlani.
-Nem tudom, miről beszélnek az urak, de engedjenek utamra! –fakadok ki, amúgy haeti módra.
Hagar halott, és egy halott emlékével nem illik visszaélni, kivéve a szenátusi kupola alatt, de ott mindent szabad. A fiamat ne vegye a szájára senki, mert istenem a megmondója, a saját karmaimmal hasítom fel a torkát.
-A fiam négy éve halott! Nem nevetséges, amit művelnek! –morgok rájuk.
Várj csak, mi van ha…
Nem az nem lehet! Morti kicsim, apa megy érted.
Filip hol kószálsz már te semmirekellő! Most aztán megszolgálhatnád a pénzedért.
-Ha bármit tesznek, a fiammal. –húzom össze lehető legjobban szemeimet és már-már sziszegem a szavakat –Én magam tépem ki a torkukat. –recsegem, bár már most is tudom, fikarcnyi esélyem se lenne akár csak felük ellen se…

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Csüt. Jan. 27, 2011 3:00 pm

Filip most végre érkezik, nem messze volt, egy üzletben. Igen hamar odaér, de addig is újabb fél percet töltesz a furcsa férfiak társaságában. Dühös sziszegésedre egyíkük se rezzen, még csak össze sem néznek.
- Hagar szenátor figyelmeztetném, hogy jogunkban áll megvédeni magunkat... de..- mondja és átadja a szót a másiknak
- Bárhogy is szeretné most nem mehet az iskola környékére... az lezárt terület... többet itt nem mondhatunk. A felesége már várja önt odabenn...kérem értse meg, ez az ügy nagy fokú diszkréciót követel, főleg magától!- mondja a másik s Filip felé néz.
- Sajnos csak hozzátartozót van jogunkban tájékoztatni. Attól tartok az úr nem fáradhat velünk. -néz a jobboldali ardiaan férfi az androidra. Meglepő, de Filip arcán értetlen zavartság, zizegő logikai logaritmusok százezrei vonulnak át, még az ő arcán is több az érzelem, mint ezen a kettőén.

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Hétf. Jan. 31, 2011 11:14 pm

Gyere már Filip az istenedre, nem hiszem, hogy sokáig meg tudom őrizni az álcámat a két „tuskó” előtt.
-Semmi dolgom önökkel uraim, tehát engedelmükkel beülnék a saját politikai jelzéssel ellátott limuzinomba és hazamennék a gyerekemhez és a nejemhez. –próbálom húzni az időt, de az a kettő csak mered rám azokkal a színtelen fekete szemekkel, teljesen az elmém legmélyebb bugyrait karcolgatva.
Végre megérkezik az-az átkozott szintetikus pancser, akit még egy órával ezelőtt a legjobb alkalmazottamnak tartottam.
-Hol kószáltál Filip? –vetem oda szertelenül, mintha nem is két elhárítós állna előttem, készen arra, hogy, egy katonai parancsot nyomjanak arcomba, miszerint innentől kezdve ők diktálnak.
Filip érzékeli a veszélyt és oldalfegyvere után nyúl, de előbb odaveti nekem.
-Míg tartott a megbeszélés, nem volt rám szüksége, így kielemeztem pár kiegészítő darabot. Az urak kik? –emeli rám szemeit, melyekbe talán most több érzelem csillog, mint a két ardiaanéba együttvéve.
-Ez most nem fontos, csak vezess a járművemhez és kísérj haza! –mosolygok rá, mintha nem is érezném magam vagy Mortit halálos veszélybe.
„Hagar szenátor figyelmeztetném, hogy jogunkban áll megvédeni magunkat” vág mellbe a kijelentés, mire minden érzelmem, haragom és önbecsülésem pokoli lángként kezd elborítani. Ha akárcsak az egyik „gyökér” is érzékeli úgy az érzelmeket, mint én, akkor a helyemen most egy tomboló máglyát lát, vörös, sárga és néhol fekete fénnyel felvillanva.
-Igen! Had világosítsam fel barátocskám! Az Észak Dreuli Köztársaság törvényei értelmében nekem is jogom van az önvédelemhez, és mint szenátor, teljes és tökéletes politikai mentességet élvezek, magam, mint a családom is! –vágom az arcába a kemény szavakat, de ezzel is csupán időt akarok nyerni magamnak, míg végre ráakadok valami jogi kiskapura agyamban, ami felmenthet az alól, hogy ezzel a két sötét alakkal keljen tartanom.
A másik, mintha nem is ordítottam volna le társa fejét, tovább folytatja színtelen, érzelemmentes hangon. A hallottak arcon vágnak, akár egy pohár jéghideg víz.
-Mi, mi, mi? –hebegem magam elé.
Morti kicsim, mi lehet veled. Mi történhetett, az iskola és környékén, hogy nem mehetek a fiamért.
-Filip, indítsd a siklót, elmegyünk az iskolához! –parancsolom, mire testőröm válasz nélkül indul a limó felé, hogy beindítsa azt, mikor is érkezik a következő információ, amit végképp nem tudok hova tenni.
-A feleségem! Hol odabenn, hol vár a nejem és miért nem mehetek az iskola közelébe? –fakadok ki, politikushoz teljesen méltatlanul, de most nem a szenátusi kupola alatt vagyok, most a családommal dobálnak, azzal az egyetlen dologgal, ami számomra szent, ha nekem bajom is esne, vagy csorbulna rangom, nekik akkor se eshetne bajuk.
Megrázom magam, majd megigazítom kaftánom és úgy intek Filipnek, ne tovább, belemegyek a dologba.
-Vezessenek uraim. –súgom halkan, de szemem ragadozóként szűkül össze –De előbb váltanék pár szót az asszisztensemmel. –lépek oda Filiphez.
-Menny haza a villába és hívd fel Meldar ezredest, küld el a két fickó pontos személyleírását neki és kérj róluk infót. Ha nem ad, hivatkozz a két évvel ezelőtti centenáriumi ünnepségre, ő tudni fogja mi történt, és remélem segítőkész lesz. Végeztél, keress meg a kommunikátorom jele alapján és hozd a többi testőrt is. –akasztom le övéről a kommunikátort, melyet még az imént saját zsebemben kutattam.
-Uraim akkor mennyünk! –húzom ki magam egy tiszteletreméltó szenátorhoz méltóan, de belül félek, nagyon félek, és nem magamat féltem, Mortit és Galiert...

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Kedd Feb. 01, 2011 12:22 pm

Filip szinte azonnal jelzi számodra, hogy nyugodtan veheted elintézettnek az ügyet, a két "gyökér" pedig kétoldalt félre áll és előre enged a sikló felé. Kezükkel invitáltak csupán arra.
Előtted apró szisszenéssel kinyílik a sikló ajtaja, a kedvesed már odabent ül akár egy riadt kismadár, kezeibe zsebkendőt morzsolgatva. Zavart tekintetéből azonnal kitűnik számodra, hogy még neki sem mondtak el semmit. Az Ő érzelmi kilengéseit mindennél jobban érzékeled. Félelem, tanácstalanság, kétségbeesés környékezi. Mögötted az egyik férfi előre lép a pilóta fülkéhez, és a hajó mozgásba lendül, a másik pedig szembe helyet foglal veletek.
- Úgy ítéltük, jobb ha együtt tájékoztatjuk magukat. Ilyen esetekre nincs kiírva rendszeresített protokoll. - Mondja de már látja hogy mindkettőtöknek pattanásig feszültek az idegei.
- A fia jól van, csak az iskola többi része nem, már átszállítottuk a palotába. Ebben az tekintetben, mindegy, hogy maguk kicsodák. A fiúk, Morti Hagar
immár nem állampolgár többé. - mondja a férfi és szinte már várja az acsargást rá.
- Most a palotába tartunk, amit ott lát szigorúan titkos, külön engedélyt kért rá a mentorátus, hogy maga megtudhassa mi is történik valójában, de figyelmeztetnem kell, ha a legapróbb információ szilánk is kikerül, kénytelen leszek a legapróbb emlékeit is destruktálni a fiáról. A titkos tanács hevesen ellenkezett ez miatt, mert maga inkább radikális. De minden szülőnek lemondtuk mi a helyzet, ezért úgy ítéltük, hogy magát is megilleti a jog hogy tudja.- érzed a hajó lassít és leszáll, ablakai nincsenek így nem láttad a tájat. Az ajtó felnyílik és odakinn Izzó kék szikrázás lep be mindent. A palota csupán pár méterre van. Gyerekek rohangálnak kinn a réten, mindenféle fajból, s őket egy férfi kíséri, mint egy pásztor a nyájat. a te fiad is köztük van. Bár ő nem futkorászik egyenlőre még csak tapogatózik, kezében egy vékony bottal. A többi gyerek nagyjából egykorú vele, összesen öten annak. Mikor megérkeztek szinte azonnal felétek nézett, az ember férfi aki ügyelt rájuk a vállára tette a kezét.
- Itt vannak a szüleid...- mondja a kisfiú pedig a saját kezével kicsit tapogatva megkeresi a vállán a kezét.
- Odamehetek hozzájuk?
- Igen.- mondja halkan az őszes rövid hajú férfi és elétek kíséri. De úgy mire öt lépés távolságba ér a kölyök lekezd futni és a karodba borul.
- Úgy sajnálom... sajnálom nem akartam... én csak- kezdi de a könnyek már szöknek is ki a szemén keresztül és elbújik a kaftánod szövetében.

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Kedd Feb. 01, 2011 5:23 pm

Filip bólintása, mindennél megnyugtatóbban hat rám. Tudom, hogy az android legjobb tudása szerint teljesíteni fogja a rá kiszabott feladatot, vagy még annál is jobban.
Beszáll a luxussiklóba és felemelkedik vele, reményemet repítve tova, talán van esélyem kimászni ebből az általam ismeretlen kalamajkából, a nélkül, hogy családomnak bármi baja esne.
-Akkor mennyünk. –lépdelek a sikló felé, melynek zárt fedele az egyik ardiaan intésére feltárul, de mielőtt meglátnám, ki vagy mi üldögélhet még a siklóban, már érzem azt az elgyötört és megfélemlített aurát, ami árad belőle. Felnyílik a fedél és szegény feleségem teljesen összetört tekintete rebben rám.
Félredobom minden büszkeségem és azonnal, fajtám ruganyosságának megfelelően vágódok azonnal a járműbe, óvón átölelve kedvesem.
-Ne aggódj drágám! –ölelem át szegényt, olyan gyengéden, ahogy csak tudom.
Selymes arcszőröm arcához dörgölöm, akárcsak egy kedves cicus, ezzel is a biztonságérzetét próbálva növelni, majd csókot lehellek remegő ajkára.
-Ne aggódj drágám. –ismétlem doromboló hangon, amit nagyon nehezen tudok csak magamra erőltetni, hisz ugyanúgy félek, akárcsak ő, de nem mutathatom neki, mert akkor végképp összetörne.
-Már intézkedtem, nem lesz semmi baj. –nyugtatgatom, miközben a sikló lassan elkezd felemelkedni és elindul általam ismeretlen célja felé –Apádat értesítetted már? –csúszik ki számon a kérdés, de ebbe most tényleg nincs semmi hátsó szándék. Lehet a vén Barto engem nem szível, de a lányát annál jobban szereti, és bár nekem sose mutatta, a kis Mortit is megkedvelte a családi összejövetelek alkalmaikor.
A kísérőnk, ki helyet foglalt velünk szemben, ekkor kezd bele a mondandójába, mit nem tudok hova tenni, már az első mondat is eléggé kínzó érzelmeket kelt bennem, de nem adom meg magam egy növénynek, és tovább ölelem magamhoz kedvesem, igyekszem lenyugtatni szívverésem, hogy ő is átvegye annak ütemét, ezzel is próbálva megnyugtatni őt.
-Miféle protokoll, te… -vicsorodok el kissé, de visszafogom magam, nem szabad felizgatnom magam, mert Galier akkor még jobban megijed.
Az egyenruhás színtelen hangon folytatja, mintha mi se történt volna, mintha nem most szaggatna darabokra egy családot és vágná ki a szívét két szerető szülőnek
„A fiúk, Morti Hagar immár nem állampolgár többé.”
Feleségem sírva dönti arcát kaftánom óvó takarásába, jómagam pedig majdnem pattanásig feszítem fogaim. Szemfogam kissé megsebzi ajkam, állkapcsom nyekkenve adja tudomásomra, hogy életembe még ennyire nem szorítottam össze fogaim. Hirtelen nem tudok mit válaszolni, én, aki a szenátus kupolája alatt bármilyen megjegyzésre azonnal valami színes riposzttal vágok vissza, most meg se tudok szólalni.
Érzelmeim az előző haragvó tombolásból, most hideg barlangi tóhoz hasonlatossá vállnak, csak üresség és más semmi. Szívem annyira lelassul, amennyire csak tud. Fiam elvesztésekor markolta meg ennyire valami jeges démoni kéz, és most második fiam elvesztésének lehetősége éppolyan erővel szorítja össze.
-Az, az, nem lehet. –hebegem, akár egy értelmetlen kisgyermek, valahogy úgy, mikor Morti kérdezte miért nem maradhatok vele az iskolában, mikor első napján bevittem oda.
Hallom, hogy a kísérőnk mond még valamit, szigorú titokról, meg emléktörlésről, de nem is figyelek rá, csak ölelem kedvesem, és az ő zokogása az egyetlen, amit tisztán hallok.
A sikló lassít, de nem tudom, hol, és mikor vagyunk. Feleségem, csak egyre sír, nem tudom megnyugtatni, sőt még saját magamat se. A kíméletlen politikus, mint valami gyenge fűszál, hajlik meg az irdatlan teher alatt és nem képes felállni, nem képes visszaütni az ardiaannak, de még csak fel se fogom a dolgok valós történését.
A sikló landol és felnyílik az ajtaja. Az Energiapalota eltéveszthetetlen kéklő szikrázó fénye világít be mindent. Tehát ide tartottunk, ide, amiről, még én magam se tudok semmit, a haderőreform legbefolyásosabb képviselője se. Innen szalasztották a két „gazt”, nem csoda hogy nem tudtam róluk semmit, és nem ismertem fel az egyenruhájukat sem. Erről a helyről csak a legmagasabb rangú katonai tisztviselők tudnak valamit és ők se árulnak el róla semmit.
Alig észrevehetően megrázom magam, majd kedvesemet magamhoz szorítva kiszállok a siklóból.
A látképet, már-már idillinek is lehetne mondani. Egy zöld réten kisgyerekek szaladgálnak, de valahogy mégis természetellenes a kép. Ezüst szemem felragyog, mintha kincset látnék, és valóban az én kicsi kincsemet látom meg, amint üldögél egy bottal kezében. Elönt egy rossz érzés, amint meglátom a botot, ám amikor a férfi vállára teszi a kezét és Morti ügyetlenül tapogatja ki annak tenyerét, már tudom, nem csak sejtem, miért van az én kicsi fiamnál egy bot.
-Nem, az nem lehet. –suttogom alig halhatóan, de feleségem még így is meghallja.
Nem is tudom, szegénynek honnan van ennyi könnye, hogy tud szegény ennyit sírni, de sírjon csak, addig se látja tisztán, amit én.
Morti a férfi kíséretével elindul felénk, majd karjaimba zuhan. Akarva akaratlanul elengedem kedvesem és magamhoz szorítom az én kicsi fiamat.
-Csssssü, csssü. –búgom halkan, szegénykém mentegetőzésére, nem tudom, miért mentegetőzik és azt sem, miért van itt, de most nem is érdekel, egy a fontos, jól van, és a karjaimba tartom, és nem eresztem, csak ha meghalok –Semmi baj kicsim, semmi baj, apa itt van és hazavisz. –rebben tekintetem ellentmondást nem tűrően a „juhászra”.
-Semmi baj, semmi baj. –simogatom meg bozontos haját, majd kedvesem is magamhoz vonom védelmezőn. Érezzék mindketten, hogy itt vagyok, és nem eresztem egyiküket sem.
-Mi folyik itt? –fúrom tekintetem a férfiéba, de egy percre sem engedem el, se a nejem, se szeretett fiam.
-Nem vesztek el, még egy gyereket! –szivárognak elő a szavak ajkaim közül, mintha hatalommal rendelkeznének…

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Kedd Feb. 01, 2011 8:00 pm

A hátad mögött elsétál az a kettő aki idekísért titeket, még meghajoltak felétek aztán beléptek a hatalmas szikrázó kékes kapukon. Egyedül a juhász és a többi kölyök maradt ott. Az őszülő férfi összevonta a szemöldökét. Még várt egy kicsit. Az ellentmondást nem tűnő tekintetedre inkább csak hátra nézett. A könnyektől eddig nem láttad, de most látod a fején lévő kis szerkezetet ami most épp kéken villog.
- Apa, apa... nem Arto mester tehet róla... mérges voltam. Rosszul sikerült a dolgozat és nem lett olyan jó és Dash-ék meg piszkáltak miatta... - kapja oldalra a fejét a kis fémes csillogású csip izzik. Az őszes férfi, aki eddig inkább a többiek felé figyelt, most tekintet a te fiadra fordítja.
- Igen tudom, mélyet lélegezni... mélyet.- suttogja hirtelen magának és az üres tekintetében lecsukja a szemét. Majd megint felnéz, mintha látná hol vagy, sőt elnyúl a felséged kezéért és azt is megfogja. Ajkait konokul összecsücsöríti, mintha valami nagy rosszaságot, csínyt akarna elmondani.
- Aztán nem tudom mi történt... csak kékséget láttam, mire felébredtem mindenki aludt, fel akartam őket kelteni... de nem ment. Még Patty is és a tanárnéni is...senki sem akart felkelni...akkor jöttek értem Arto mesterék.- emeli a tekintetét az idős emberre.
- Hú... meg kell még szoknom, hogy a szemetekkel látok... Apa te sokkal jobban látsz nálam.- mondja mintha amúgy semmi rossz nem történt volna, a kisfiú gyorsan napirendre tért a vaksága és a tragédia felett, nagy valószínűséggel nem sokat érthet a dolgokból, s még ő kezdi el vigasztalni a szüleit
- Anya, anya semmi bajom, ne sírj...a mester azt mondta, hogy bármikor eljöhettek meglátogatni, de innen új iskolám lesz és azt is mondta...- Anyja sápadt kezeit még kissé ügyetlenül koordinálva megkeresi és megsimogatja.
- Hogy többet nem fog senki elaludni azért mert mérges vagyok, mert ez az izé... hogy is hívják? - ez hátra, de immár meg is van a válasz
- Ja igen... kinezor, segít, hogy ti ne aludjatok el. - mosolyog majd megint átölel mindkettőtöket amennyire csak tud.

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Kedd Feb. 15, 2011 6:01 pm

Tehát a férfi neve Arto mester, legalább már ezt tudom, még pár információmorzsa és össze tudom rakni a képet, legalábbis remélem.
-Nem kell kicsim, ne mentegetőzz! –csitítom tovább kedves apróságom, gyengéden végigsimítva haját.
A kis implant a férfi fejébe építve, ez sem lehet véletlen, mindent magamba kell szívnom, amit itt látok, hogy el tudjak indulni egy úton, aminek a végén, az én Mortim végre újra kedvesemmel együtt a családi villában pihenhesse ki ezt a megpróbáltatást. Gyerünk Hagar, most nem szabad elgyengülnöd, oda kell figyelned mindenre, a fiad sorsa a tét.
Kedves kis Mortim oldalra kapja a fejét, és az ő halántékán is meglátom a kis fémesen csillogó szerkezetet. Szívem szerint odanyúlnék és megvizsgálnám, mi lehet az, de most másra kell figyelnem, nem engedhetek ennek az ötletnek, most a fiamra kell koncentrálnom és arra az Arto mesterre.
-Kicsim, igen, sóhajts mélyeket, nyugodj meg, itt van apu. –suttogom fiamnak, nem tudván, hogy ő maga nem is hozzám szól, hanem magának ismétli a mester utasításait.
Hallgatom, amint az én szemem fényéből csak úgy dőlnek a szavak, amikből teljes őszinteséggel egy szót se értek. Nem tudom, mi történt az iskolába, csak annyit, amit a kis nyolcéves lurkó a maga egyszerű módján elújságol nekem, de hát ez édes kevés, még mindig nem tudom, mi a fene folyik itt.
Következő mondatára érdeklődve húzom fel a szemem. Még hogy az én sokkal jobban látok nála, ezt sem értem, nem tudom, mi folyik itt. Ez az ami a legjobban zavar, feleségem még mindig zokog, de a kicsi fiam, valahogy mégis derűlátóan kezd csacsogni, majdnem úgy, mint mikor hazaesett az iskolából és kedvesen kezdte el mesélni, mi történt aznap vele. Ez már végképp beteszi nálam a kiskaput, az imént még oly esendő fiúcska most már minket nyugtatgat.
-Drágám, fogd meg egy kicsit Mortit. –erőltetek egy mosolyt arcomra, amibe most nagy segítségemre van szőröm mintázata, így könnyebb kicsikarnom, és kevésbé hasonlít egy fintorra.
Gyengéden elengedem fiam, majd kedvesem gondjaira bízom. Felegyenesedek, és a lehető leghatározottabb léptekkel indulok meg az ősz fickó felé. Valamiért úgy érzem, ne várjak sokat a dologtól, de meg kell próbálnom, nem tetszik nekem ez az egész.
Mikor úgy egy lépésre érek, megállok és kihúzom magam, büszkén szegem fel állam, akárcsak a szenátusi üléseken.
-Azonnal válaszokat követelek! –villantom elő szemfogam, a drámaibb hatás kedvéért, de sejthetném, hogy nem fog beválni, a két gaznál sem jött be, de csak hidegvér pajtás.
-Mi történt az iskolánál? Mit csináltak a fiammal! És végül, mi az isten az a kinezor, vagy mi a fene? –bár hátam egyenes, mint egy szálfa, érzem, lábaim néha megbicsaklanak. A szürke szemű őszes férfi, olyan érzéseket kelt bennem, miket még soha nem is éreztem és az a hidegség, ami körbeveszi, még rosszabb, mint ami a két ardiaant ölelte körbe, és ez nem kis dolog. Próbálom is asztrális érzékeimet minél jobban lecsitítani, ezzel nyugalmat erőltetve magamra, de most nem megy…

Tárgy: Re: Amira Óváros utcái Pént. Feb. 18, 2011 2:27 pm

Arto mester laza tartással, lassú lélegzettel tűri a magabiztos fellépésedet.
- Jöjjön Hagar szenátor...jobb ha a saját szemével látja... különben úgy sem hiszi el.- mondja majd kicsit feljebb emeli a tekinteté és a háta mögött játszó fiatalok felé fordul. A mester egyetlen intésére szép sorba rendeződnek. A legtöbb tizenéves.. de van köztük egy, aki nagyjából egykorú a te fiaddal, egy lány. Öt éves kislány katonás fegyelemmel egyenes háttal, lazán áll be a sorba, úgy ahogy a többiek.
- Lily...- int a kislány felé a mester. A kislány előrelép egyet, mélyen meghajol.
- Parancsod megtiszteltetés mester.
- Mennyi ideje vagy itt? - kérdi a mester tőle
- Egy éve, két hónapja, négy napja és az adatbázis szerint öt óra, negyvenhét perc óta.- válaszolja a kislány
- Hozd a botot!- utasítja Arto mester. A kislány csak oldalra emeli a kezét. Az edzőtér oldalán lévő fegyver állványról a legkisebb vasfa bot a kezébe repül. Nem akarsz hinni a szemednek, megérzed a varázslatot magad körül, de most nem érzel semmit. Amikor a bot a kislány kezébe ért egy kis szellő csapott meg. Ha oldalra nézel, láthatod a lábnyomait a porban...de hogy hogyan volt képes ilyen gyorsan elmenni érte, az rejtély.
- Jó, ügyes... látom gyakoroltad amíg el voltam... bár azt mondtam, hogy hozd.- rója meg kissé a mester a lány
- Bocsánat Arto mester...- szabadkozik a kislány kicsit elszontyolodva
- Mit jelent számodra kinezornak lenni? - kérdezi a mester a kislány válaszol miközben a mester látszólag is igen erős támadásait kivédi.
- A mi dolgunk a szolgálat, mi őrzünk minden titkot, mi magunk is titkok vagyunk, a mi szemünk vak, mi csak mások szemével látunk, ezért a mi szavunk igaz. A kinezor erénye a hűség, a csend, az alázat mindenek előtt. Szolgáljuk a köztársaságot, szolgáljuk a békét, dicséret nem illet minket. - A mester a válasz közben egyre gyorsítja a támadásait és egyre technikásabb támadásokat visz be. De a törékenynek tűnő lány zokszó nélkül simán kivédi őket. Meg sem izzad.
- Támadj! Te, mi vagy ?- kérdezi Lily-től. A kis szőke lány pedig neki rugaszkodik szemében jeges fegyelem.
- Tartozom a világnak kétszáz polgár életével, csak én hozhatom őket vissza, ezért én a köztársaság szolgája vagyok. Tartozó vagyok, ha mester leszek, felébresztem azt a kétszáz nénit és bácsit, aki most fagyasztókamrák mélyén várja az ébredését némán. - a kislány a támadás közben védtelenül hagyja a jobb kezét, a mester megérinti a kezét a bottal és jelzi neki hogy elég. A kis tanítvány meghajol.
- Most már érti Hagar szenátor? -néz rád a mester hidegen.
- A fia veszélyes...kitaszította hatvannégy polgár elméjét. Köztük hatvankettő gyerek...csak és kizárólag ő hozhatja őket vissza az életbe, de ahhoz tanulnia kell. Ő most gyakorlatban rabszolga... mint mindannyian itt. Nem érezhet, és nem csaponghat, mert az elméje fegyver, mint mindannyiunké... de az övé megteremti azt, amit gondol. Lily szülei is nemesek, Lily mégsem lesz úrhölgy. A törvény nem kivételez. A mentessége nem áll erre az esetre. - mondja a mester, mire egy intésére a tanítványok párba állnak és tovább gyakorolnak.

» Amira óváros
» Amira külváros
» Amira Városa